Nagykanizsán átadták Zala megye legnagyobb kormányablakát

Átadták pénteken Nagykanizsán Zala megye legnagyobb kormányablakát, amellyel az országban elsőként teljessé vált a megyén belül a kormányablakok hálózata.

Az ünnepélyes átadáson Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kormány vállalása szerint a közigazgatásban az állampolgárokra nem ügyfélként, hanem partnerként tekintenek, akiknek gondjait, problémáit segítenek megoldani.

Mint elmondta, utolsóként készült el Zalában a nagykanizsai kormányablak, ami egyúttal a legnagyobb is lett a megyében. Hozzátette, hogy a nagykanizsai járási hivatal épületének teljes körű felújítását a város is támogatta azzal, hogy a városközpont rehabilitációs munkálatai részeként az épület előtti teret is teljesen felújították.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott az avatáson egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon az első megye Zala, ahol a korábbi vállalásnak megfelelően teljesen kiépült a kormányablakok hálózata. A nagykanizsai épületben 21 ügyfélpultnál és három fotófülkénél fogadják az érkezőket, akik ma már több mint 400 különböző ügyet intézhetnek egy helyen.

Szólt arról is, hogy Zalában az elmúlt két évben több mint kétmilliárd forintot fordítottak a kormányablakok kialakítására, berendezésére és az épületeik energetikai korszerűsítésére, amivel már idén mintegy 50 millió forint energiamegtakarítást érnek el. Mindemellett a 256 zalai település mintegy 80 százalékát lefedő települési ügysegédi hálózat munkatársait is korszerű számítástechnikai eszközökkel látták el – jelezte a kormánymegbízott.