A négyből egy Kanizsán lesz – ökölvívó akadémiák

Erdei Zsolt szakmai vezetésével kedden megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia, egyikeként annak a négy nagy központnak, mely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre a sportágban.

Az ünnepi megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár fontos és örömteli eseménynek nevezte az akadémia létrejöttét. Jelezte, hogy a szövetség korábbi, átlagban évi 70 millió forintos költségvetésével szemben a kiemelt támogatás révén csak az idei első fél évben 524 millió forinthoz jut a magyar boksz, a 2020-ig terjedő időszakban pedig összességében 5,7 milliárd forintot kap.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke arról beszélt, hogy a sportág nagy esélyt kapott az államtól, és ezzel élni is kíván. Mint mondta, a támogatás lehetőséget ad többek között a tömegbázis növelésére, s a cél és az elvárás természetesen az, hogy az eredményekben is megmutatkozzon a körülmények javulása.

A Kanizsa Box Klub elnöke, Draskovics Szilárd még múlt év végén jelentette be, hogy ők is a kiválasztott négy utánpótlás nevelő akadémia között vannak. Kanizsán Botos András és Korpics Miklós irányítja majd a szakmai munkát. A Botos András Akadémia a tervek szerint februárban foglalhatja el új helyét, a volt leánykollégium ebédlőjéből kialakított két ringes edzőtermet.  Az Ökölvívó Szövetség honlapján található versenynaptár szerint április közepén Nagykanizsa lesz a helyszíne az Utánpótlás Korú Ökölvívók Olimpiájának.