Négyszázmilliós fejlesztésekre készül Zalakaros legnagyobb szállodája

    A Hotel Karos Spa fennállásának tizedik évfordulója alkalmából csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Üsztöke Botond vezérigazgató elmondta: a hotel 2007-ben érte el a legnagyobb forgalmat, 132 ezer vendégéjszakával. A válság miatt ezután csökkent a kihasználtság, de tavaly már meghaladták a 2006-os, 124 ezer vendégéjszakás eredményüket.

A négycsillagos szuperior besorolású szálloda vendégköre az elmúlt egy évtized alatt, különösen a gazdasági válság hatásaként kissé megváltozott. A magyarok aránya 2007-ben még meghaladta a 80 százalékot, a múlt évben azonban nem érte el a 66 százalékot.

A második legnagyobb vendégkört a németek jelentik, a hét évvel ezelőtti 11 százalékos arányuk tavaly már 21 százalékot tett ki. Sorrendben az osztrák, cseh és szlovák vendégek következnek, de egyre több az orosz turista, sőt már kínai csoportokat is fogadnak – jelezte a vezérigazgató.

A csaknem 900 ágyas hotel egymaga biztosítja a zalakarosi kereskedelmi szálláshelyek negyedét, a magánszállásokat is beleértve 13 százalékos a részesedésük. Foglaltsági adataik alapján azonban a fürdőváros vendégéjszakáinak negyedét adja a Karos Spa.

A következő négy év során összesen mintegy 400 millió forintos beruházást terveznek, többek között gyerekeknek építenek külső és belső élményfürdőt, modernizálják a wellness részleget, illetve a hotel fogadóterét, recepcióját is korszerűsítik.