Nem etette állatait – állatkínzás miatt vádemelés

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy Keszthely mellett szarvasmarhákat tartó férfi ellen, mert ellátás nélkül magukra hagyta az állatokat, amelyeknek értékesítését nemrég a bíróság el is rendelte – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A 40 éves férfi egy Keszthely mellett bérelt területen 13 szarvasmarhát tartott, de ellátásukról csak minimális mértékben gondoskodott, nem biztosított számukra elegendő élelmet és ivóvizet. Tavaly novemberben az állattartó elutazott, de a jószágok őrzéséről, tartásáról nem gondoskodott megfelelően, takarmányt és ivóvizet sem biztosított, a marhákra senki nem vigyázott, a kerítés is alkalmatlan volt az őrzésre.  A szarvasmarhák három nappal később kitörtek a karámból, a közeli utak környékén kóboroltak, így veszélyeztették a közlekedés biztonságát. Az egyik útkereszteződést a rendőrségnek le kellett zárnia, hogy megpróbálják visszaterelni a marhákat a bérelt telephelyre.

A nyomozó hatóság a jószágokat lefoglalta, a Zala Megyei Kormányhivatal a rossz tartási körülmények miatt a lesoványodott állatokat egy másik gazdának adta át. A Zalaegerszegi Járásbíróság idén márciusban jogerőre emelkedett végzésével a lefoglalt szarvasmarhák előzetes értékesítését is elrendelte. A Keszthelyi Járási Ügyészség a 40 éves gazda ellen állatkínzás miatt emelt  vádat.

(A fotó illusztráció)