Döntött az önkormányzat: nem lesz ingyen strand, de további kedvezményről szó lehet

A téma mai vitájának indításakor az önálló képviselői indítvánnyal előálló dr. Fodor Csaba maga javasolta, hogy az ingyenességről ne is tárgyaljanak, inkább egy minimális 100 forintos belépő legyen a cél.

dscn6363Ha ezt a képviselők megszavazzák, akkor a városnak kb. 4-5 milliójába került volna, hogy a nyári időszakban a 18 év alatti kanizsai gyerekek gyakorlatilag egy fél gombóc fagyi árért látogathassák a városi strandot. De mert a többségi frakció valamiféle választási trükköt sejtett a kezdeményezés mögött, ezt sem szavazták meg. Az is elhangzott, hogy a város már most is évente több mint 70 millióval támogatja a strand működését és a 600 forintos diákjegy már önmagában komoly kedvezményt tartalmaz. Ugyanakkor azt elfogadták, hogy a strand vezetőjével közösen kialakítsanak valamiféle, ma még vázlatosan sem körülírt kedvezményrendszert. De ehhez sem határidőt, sem felelős nem állítottak, így ez a téma vélhetően legkorábban majd a jövő évi költségvetés előkészítése során jöhet elő, persze csak akkor, ha a tél közepén eszébe jut majd valakinek, hogy a nyári 30 fokos kánikulában mennyiért lubickolhatnak a kanizsai gyerekek a szabadtéri strand medencéiben.