Nevet változtatna a Zala Megyei Kórház

Szent Rafael, a betegek és gyógyítók védőszentjének nevét szeretné felvenni a Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg díszpolgárainak kezdeményezésére, az intézmény, a városban lévő felekezetek, valamint a megye vezetőinek egyetértésével.

A kezdeményezésről beszámoló szerdai sajtótájékoztatón Hóbor Erzsébet, a város díszpolgára felidézte: a közelmúltban helyezték el Csikai Márta szobrászművész adományaként Szent Rafael szobrát az intézményben, és ez adta az ötletet ahhoz, hogy nevet változtasson az intézmény.

Hóbor Erzsébet – aki az egykori megyei közigazgatási hivatal vezetője volt – felidézte: 2009 óta igyekeztek mindent megtenni azért is, hogy újra legyen a kórháznak kápolnája, azt ugyanis még az 1960-as években elbontották. Ezt a törekvésüket is siker koronázta, a most mintegy ötmilliárd forintos ráfordítással épülő új kórházi épületszárnyban már lesz egy ökumenikus kápolna, és várhatóan kórházi káplán is szolgálja majd a betegek hitéletét.

Németh János, Kossuth-díjas keramikusművész, a város és a megye díszpolgára hozzáfűzte: a leendő kórházkápolna számára felajánlotta egy szakrális alkotás elkészítését, és arra biztatott más művészeket is, hogy hasonló módon segítsenek.

Halász Gabriella, a kórház főigazgatója hozzátette: az írásbeli kezdeményezés alapján szóbeli egyeztetés történt, és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere támogatásáról biztosította a kezdeményezőket. A remények szerint így őszre, a mintegy ötmilliárd forintos beruházással épülő új épületszárny átadásával együtt megtörténhet a névváltozás is.