Nyílt tér – itt mindenkinek helye van

Felhívás Nagykanizsa politikai közéletében résztvevő pártoknak, szervezeteknek

 

A www.8800.hu nevében ezúton ajánljuk fel együttműködésünket. Portálunk az indulás óta eltelt másfél hónap alatt komoly olvasottságot ért el, a város jelenével és múltjával foglalkozó írásainkon, a városba kihelyezett kamerák élőképein, a diákkort idéző iskolai fotósorozatokon naponta több ezer látogatást regisztrálunk.
Portálunk alapfilozófiája, hogy nem foglalkozik a helyi politikai közélet eseményeivel, és nem kötelezi el magát egyetlen irányzat mellett sem. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a város mindennapjait komolyan befolyásolja a helyben működő pártok viszonya, vitái, versenyzése a befolyásért, a város életének irányításáért. Ezért a www.8800.hu – követve az MTI több évtizedes gyakorlatát – 2013. október 20-tól speciális, 8800.hu sajtószolgálatot, új rovatot indít Nyílt tér címmel.
E rovatban minden (!) olyan politikai állásfoglalást, nyilatkozatot, üzenetet, véleményt, felhívást, meghívót és sajtóanyagot közzéteszünk, melynek beazonosítható és ellenőrizhető feladója, szerzője van, s mely egyértelműen kötődik valamely politikai, vagy a helyi politikában szerepet vállaló közösséghez. Ezeket az anyagokat nem szerkesztjük, nem rövidítjük, nem véleményezzük, hanem változtatás nélkül, de a forrás megjelölésével, a beérkezés után a legrövidebb időn belül, de a beérkezés sorrendjében nyilvánosságra hozzuk. Valamennyi hozzánk érkező anyag esetében megjelöljük a beérkezés idejét, és a fejlécben azonos címformát (……………/szervezet neve/ közleménye) alkalmazunk. A beérkező anyagok esetében mindig azonos betűtípust és azonos tördelési formát használunk, arculati elvárásokat nem teljesítünk. A Nyílt tér rovatban közzétett anyagok nem képezik a www.8800.hu kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
Amennyiben ajánlatunk elfogadható, úgy kérjük, egy, a szerkesztoseg@8800.hu címre küldött válaszlevélben „Nyílt tér” megjelöléssel írják meg, hogy az Önök szervezete esetében kiktől (név, telefonszám), milyen e-mail címekről érkező anyagok esetében járhatunk el az előzőekben leírtak szerint.

 

www.8800.hu szerkesztősége