Országszerte gondokat okozott a vihar – Zalában még nem volt nagy gond

Magyarország egész területén be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak az időjárás miatt kialakult helyzetek miatt, a legtöbb, viharral kapcsolatos káreset Somogy megyében történt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a mai napra is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki az ország nagy részére erős, akár a 90 kilométer/órát is meghaladó szél, illetve heves zivatarok miatt. Egyes megyékben 30 milliméternél is több eső eshet.

Az elmúlt órákban leggyakrabban kidőlt fákról érkezett bejelentés a megyei katasztrófavédelmi műveletirányítási központokba, a legtöbb ilyen eset – 46 –  Somogy megyéből érkezett.

A viharos erejű szél összesen tizennégy épületben okozott akkora kárt, hogy tűzoltói beavatkozásra is szükség volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányon egy épület lakhatatlanná vált, miután a szél nyolc négyzetméteren felszakította a tetejét. A házban lakó öt embert rokonoknál helyezték el.

A vihar öt megyében károkat okozott az elektromos hálózatban: Somogy megyében hat, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében két-két, Baranya és Békés megyében egy helyen.

Somogy megye több Balaton-parti településén homokzsákokkal védekeznek. Éjfélig Balatonbogláron 40 nyaralót védenek 200 homokzsákkal és figyelőszolgálat is működik, Balatonlellén öt házat vettek körbe 1200 homokzsákkal, itt is figyelőszolgálat dolgozik, Zamárdiban a balatonendrédi vízfolyás partját magasították meg 600 homokzsákkal, Siófokon egy mélygarázst óvnak 500 homokzsákkal, a városban ugyancsak figyelőszolgálat dolgozik, Fonyódon pedig egy 300 méter hosszú sávot védenek az Árpád parton 45 emberrel és 400 homokzsákkal. Az öt helyszínen összesen 2900 homokzsákot helyeztek el.