PISA felmérés 2012 – nagy égés

pisalogo-beleAzért valamit tudnak az oktatásban keleten, amit mi nem. Ez derül ki a 2012-es PISA (Nemzetközi Diákteljesítmény-mérési Program) nyilvánosságra hozott adataiból. Nekünk, magyaroknak az külön fáj, hogy, gyermekeink teljesítménye ez alapján a mérés alapján még az európai középmezőnybe sem nagyon fér bele.

Szövegértésből 24 európai ország között a 16. helyen vagyunk, azaz olvasni még csak-csak tudunk, de nem értjük, hogy mit olvasunk. Matematikából még lehangolóbb a helyzet, a 23. helyre szorultunk, mögöttünk már csak a görögök vannak. A természettudományok sem adnak vigaszt, ebben a rangsorban a 17. hely jutott.

Ami pedig a keletet illeti, nos a japán gyerekek szövegértésben és a természettudományokban az a legjobbak, matematikában pedig a másodikak. Ebben a kategóriában egyébként a Koreai Köztársaság diákjai előzik meg őket, akik szövegértésben a harmadik, természettudományos ismeretekben az 5. helyen vannak. Európában a finn fiatalok teljesítenek a legjobban, nekik szövegértésben a 3., matematikában a 6., a természettudományok terén pedig a 2. hely jutott. (foto: lasko.blog.hu)