A Polgármesteri Hivatal teljes átszervezésére készül az Önkormányzat

A testület elé ma kerülő előterjesztés az elmúlt években megváltozott feladat-ellátási renddel magyarázza a tervek szerint 2014 januárjától hatályos új struktúrát, melytől költségcsökkentést és a hatékonyság növelését várja. Az átszervezés az előterjesztéshez kapcsolt új szervezeti ábra szerint elsősorban a vezetői szinteket érinti. A jelenleg 11 osztályvezetővel, 3 osztályvezető-helyettessel és 1 irodavezetővel működő szervezet az átalakítás után 4 osztályvezetővel és 11 csoportvezetővel számol. A Polgármesteri és Jegyzői Kabinetek mellett mindössze kettő osztály, Gazdálkodási, valamint Humán és Hatósági szerepel az új modellben. Jelentős újdonság, hogy az önkormányzati intézmények pénzügyi, számviteli feladatainak ellátására, az intézmények technikai személyzetének munkáltatására, valamint az intézményi közfoglalkoztatás szervezésére egy új gazdasági ellátó szervezetet hoznának létre. A hivatali szervezetmódosítás együtt járna valamennyi intézmény és önkormányzati tulajdonú társaság tevékenységének elemzésével, mely során a párhuzamosságokat próbálnák kiszűrni. Az új irányítási struktúra kialakítására 40 millió forintos pályázati támogatás áll a város rendelkezésére.