Prostituáltként dolgoztatta ismerősét

Egy zalaszentgróti hölgy tett feljelentést a rendőrségen, mert egyik ismerőse prostituáltként foglalkoztatta olvasható a police.hu-n

girls2A 20 éves nő megállapodott élettársának húgával, hogy gyermekeivel hozzájuk költözik. A gyanú szerint a befogadó nő és annak élettársa 2012. márciusában azt mondták az átmenetileg náluk élő nőnek, hogy a lakhatásért és az ételért cserébe prostituáltként kell dolgoznia. A nőt megfenyegették, hogy megverik, ha nem keres pénzt. A 24 éves nő és 37 éves élettársa két-három naponta, reggelenként kivitték a sértettet a 74-es főútra, a baki körforgalom közelébe, miközben ők a közelből figyelték a nőt. Több alkalommal Bécsbe utaztak, ahol a belváros egyik forgalmas utcáján kellett a nőnek prostituáltként dolgoznia. A kerítő nő és férfi minden alkalommal megmondták, hogy az egyes szolgáltatásokért mennyi pénzt kell kérnie. A 20 éves sértett a rendőröknek elmondta, hogy a keresett pénzt minden alkalommal a nap végén a férfinek át kellett adnia. A gyanúsítotti kihallgatáskor a férfi és nő is tagadta, hogy prostitúcióra kényszerítették volna ismerősüket.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Zoltán Szilárddal és K. Ibolyával szemben az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

(képünk illusztráció)