Saját zsebre dolgozott a nagykanizsai nő

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el, azonban sikkasztás vétség és többrendbeli magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak le.

A gyanú szerint egy országos szintű, rövid lejáratú kölcsönöket adó pénzügyi cég területi munkatársaként dolgozó nagykanizsai nő 2011. március 28. és 2013. február 23. közötti időszakra vonatkozóan nem tudott elszámolni munkáltatója felé többszázezer forinttal, továbbá az is kiderült, hogy több ügyfél nevében vett fel kölcsönöket, melyekről az érintettek nem tudtak. A felvett hiteleket saját céljaira fordította, a szerződéseket az ügyfelek helyett saját maga írta alá. A nyomozók a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya V. Erzsébet ellen sikkasztás vétség és többrendbeli magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.