Sármelléken az orosz alvilág – tudták, hogy 1994-ben szándékos repülőgép-rongálás történt (MTI)

A Sármelléken 19 évvel ezelőtt felrobbant orosz teherszállító repülőgép ügyéről már 1994-ben tudni lehetett, hogy szándékosan rongálták meg a gépet. Az ügyben most fogták el az egyik orosz gyanúsítottat.

Zóka István, a sármelléki repülőtér akkori igazgatója az MTI megkeresésére szerdán felidézte: hajnalban ébresztette fel a repülőteret aznap éjjel őrző kollégája, miután a robbanás megtörtént. A detonáció következtében az orosz tulajdonú IL-76-os tehergép egyik hajtóműve „leesett” a helyéről, de szerencsére akkor senki nem volt a közelben.

A gép hosszú ideje állt már Sármelléken a személyzetével együtt, de a robbanás éjszakáján mindenki eltűnt a szálláshelyéről. Egy mikrobusz jött értük, és szinte mindannyian el is hagyták az országot, tudomása szerint csupán egy repülőgép-szerelőt fogtak el, aki azonban semmit nem tudott az eset hátteréről.

Már a történtekkor tudni lehetett, hogy szándékos volt a robbanás, de az csak később derült ki a reptér igazgatója számára is, hogy valamiféle elszámolási vita lehetett az oka.

A megrongált IL-76-os a merénylet után még másfél-két hónapig állt a repülőtéren. Ekkor Oroszországból hoztak egy új hajtóművet, amit felszereltek, de végül csak három hajtóművel tudtak elrepülni Sármellékről – elevenítette fel az eseményeket Zóka István.

Orosz hírportálok szerdán közölték, hogy Szocsiban elfogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy orosz teherszállító repülőgép elleni pokolgépes támadásban, amelyet 19 évvel ezelőtt követtek el a sármelléki repülőtéren.

A férfi, akinek a neve nem szerepel a beszámolókban, tagja a jekatyerinburgi Sirokov-Arhipov bűnbandának. Az illetőt letartóztatták, és újra nyomozást indítottak ellene.

1994. március elején a sármelléki repülőtéren pokolgépes robbantás szétszaggatta egy IL-76-os típusú teherszállító repülőgép egyik hajtóművét. A nyomozás során fény derült arra, hogy a bűntény az orosz alvilági leszámolások része volt.

A jekatyerinburgi maffia egyik vezére, Nyikolaj Sirokov és az Uralmas gépgyárban szerveződött, Szergej Kurgyumov vezette bűnbanda között 1993-ban kíméletlen háború kezdődött a befolyási övezetek újrafelosztásáért. Sirokov attól tartott, hogy a leszámolások őt is elérik, ezért Budapestre tette át a székhelyét. Mint az Ural Trade kereskedőház alelnöke, illetve az Ural Region vállalat vezérigazgatója közvetítőként lépett fel az ellenőrzése alatt álló Ural légitársaság és az African Airlines között.

Sirokov előzőleg Magyarországra küldött egy IL-76-os és egy An-32-es teherszállító gépet, amelyet bérbe akart adni az afrikaiaknak, de az Uralmas banditái testőreivel együtt végeztek vele.

Sirokov Jekatyerinburgban maradt „helytartója”, Georgij Arhipov tudomást szerezve a gyilkosságról, azt feltételezte, hogy az Ural légitársaság „gazdát” akar cserélni, és bosszút esküdött. Egy Chrysler mikrobusszal és egy Zsigulival különítményt küldött Budapestre.

Öt kilogramm robbanóanyaggal és arzenálnyi fegyverrel akadálytalanul eljutottak a banditák a sármelléki repülőtérre, és időzített bombával március 3-án hajnalban felrobbantották az Ural légitársaság IL-76-os gépének hajtóművét. Ezután a légitársaság igazgatójával is végeztek Moszkvában.

A 90-es évek elején létrehozott Sirokov-Arhipov bűnszövetkezet tagjainak többsége 1995-ben rendőrkézre került, ügyükben 2002-ben született ítélet. A mintegy 15 tagú bűnbanda terhére róttak tucatnyi gyilkosságot, rablótámadásokat, lopásokat és zsarolásokat. A Szocsiban elfogott férfit gyilkossággal is gyanúsítják.