Sodrófával rabolt – öt év a „jutalom”

Letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a vádlottat, aki – fiatalkorú társával – egy sodrófával fenyegetve rabolt ki egy zalai kocsmát.

A két vádlott – a II. rendű fiatalkorú –  2015 decemberében elhatározták, hogy úgy szereznek pénzt, hogy elveszik a szentpéterúri kocsma pultosának táskáját, amikor a sértett hazafelé indul zárás után. Mindehhez magukhoz vettek egy sodrófát, és amikor sértett elindult az I. rendű vádlott „rablás” kiáltással rátámadt, a sodrófával tarkón ütötte, majd elvette a táskáját és társával együtt elfutott.

A vádlottak az így szerzett 162.000 forintot egymás közt elosztották, s elköltötték, a sértett táskáját – benne okiratokkal, pénztárcával és némi készpénzzel, amit nem vettek észre – pedig elégették.

Az ügyet 2016. november 17-én tárgyalta a Zalaegerszegi Járásbíróság tanácsa, amely mindkét vádlottat bűnösnek találta. Az I. rendű vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében, valamint okirattal való visszaélés vétségében mondták ki bűnösnek, s ítélték 5 év fegyházra, 6 évre eltiltva a közügyek gyakorlásától is. Fiatalkorú társát bűnsegédként ugyanezen bűncselekményekben mondták ki bűnösnek. Vele szemben – 3 év próbaidőre felfüggesztve -1 év 10 hónap szabadságvesztést szabott ki az elsőfokú bíróság. Az ítélet jogerős.