Szombaton irány a Vásárcsarnok!

A város egyébként is talán leglátogatottabb helyére, a Vásárcsarnokba várják szombaton délelőtt a kanizsaiakat a Vásár(olj) Kanizsán! elnevezésű program szervezői, szereplői. A program arra hivatott, hogy a helyi kistermelőket támogassa, áruikat népszerűsítse, a vásárlókat pedig arra buzdítsa, hogy a csarnok kínálatában keressék a helyi termékeket. A bemutatót természetesen kóstoló kíséri, a jó hangulathoz pedig helyi zenei együttesek produkciói járulnak hozzá.

UnknownA vásárral azonos időben egy kerekasztal-beszélgetést is rendeznek, ahol a helyi termékek jelentősége, egy sikeres helyi vállalkozás bemutatása, a hungarikumok összegyűjtésére való törekvés, illetve kistermelők szerepe a magyar gazdaságban jelenik meg témaként. Többek között vendég lesz Tóth Katalin társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Konczér Katalin a Nemzeti Művelődési Intézet képviselője.

 

 

PROGRAM (kulturális műsorok)

8.30 Megnyitó – Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere

8.45 Bojtár Népzenei Együttes

9.15 Kanizsa és Rozmaring Táncegyüttesek

10.15 Igricek

10.45 Horváth Laura népdalénekes

11.00 Zalagyöngye Táncegyüttes

További programok és érdekességek: játszóház a gyermekeknek, kézműves termékek, gasztronómiai ínyencségek, hungarikumok bemutatása

PROGRAM (kerekasztal-beszélgetés)

Helyszín: Vásárcsarnok, I. emelet

10.00 Megnyitó – Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere

10.05-10.35 „A vidékfejlesztés és az országimázs alapjai a nemzeti értékeink” – Tóth Katalin parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium

10.40-11.10 „A Hungarikumok szerepe a versenyképesség javításában” – Konczér Katalin Nemzeti Művelődési Intézet képviselője

11.15-11.45 „A nagykanizsai vásár történetének nyomában”

11.50-12.00 „A Nagykanizsai Települési Értéktár Bizottság feladatainak ismertetése” – Balogh László az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke