TÁNCOLÓ HARANGOK – Harangjáték minikoncert az Ady Endre utcában

A Tánc Világnapja és a Városi Könyvtár 65. születésnapja alkalmából tartanak programot vasárnap, május 1-jén az Ady Endre utcában. Egész nap ( a teljes program itt érhető el: http://www.eraklintancklub.hu/Hireink/52 ) nagyon sok együttes és táncos fellépésével, folyamatos tánccal ünnepelnek a résztvevők, de a Harangjáték minikoncert idejére ( a tervek szerint délután 13.50-kor és 14.45-kor) 5 percre megáll a színpadon a műsor, de a tánc nem, ugyanis ekkor a harangok fognak táncra perdülni.

Tarnóczky Attila korábbi alpolgármester kezdeményezésére épült Nagykanizsán a 12 harangos harangjáték az Ady utcában, mely mára a város egyik idegenforgalmi látványosság lett. A kivitelezés közadakozásból valósult meg a millecentenárium évében. A harangokat két oszlopban az Ady utca 1. épületének első emeleti szintjén helyezték el. A harangjáték dallamaira országos pályázatot hirdettek, és a szakmai zsűri a jelszókkal megjelölt pályázatokból a déli dallam kategóriában, egy nagykanizsai pályázó művét találta a legjobbnak. A nyertes Kollonay Krisztina dallamát, Nagykanizsa Önkormányzata a zsűri javaslatára Nagykanizsa Város hivatalos szignáljának is választotta. Kollonay Krisztina dallamát 11, 12, 13, 14, 15 és 16 órakor lehet meghallgatni minden nap a szerző rögzített játékával.

A harangok hangolt bronzharangok, melyeket elektromágneses ütőszerkezet üt meg, melyet egy vezérlőelektronika irányít. A szerkezethez csatlakoztatott billentyűzet segítségével dinamikusan is megszólaltathatóak a harangok, így lehetséges az élő koncertszerű előadás. A koncerten meglepetés hangzás lesz, olyan különleges hangi környezetben szólalnak meg a harangok, mint ahogyan eddig még korábban soha nem volt hallható.

tanc_vilagnapja_2016