Teher alatt nő a pálma – egymást követik az iskolai versenyek

Ezek már az tanévvégi hajrá hetei, így egymást követik az iskolákban a tanulmányi versenyek.

Szerdán a Péterfyben fogadták a már hagyományos, közel 25 éves múltra visszatekintő, alsósoknak szóló megmérettetés résztvevőit.

Ugyancsak tegnap a Batthyány Gimnáziumban a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzattal közösen tartottak német nyelvi versenyt. Ugyanitt kerül sor ma délután az immár 20. Betty Memorial angol nyelvi verseny döntőjére.

A Zrínyi Iskolában pénteken tartják a XXIV. Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti verseny megyei döntőjét. A közel félszáz versenyző a közös programot délelőtt Kaán Károly Múzeum téri szobrának koszorúzásával kezdi.

Az egész országból várnak vendégeket pénteken a kanizsai piarista diákok. Az iskola alapításának 250 éves jubileumát ezúttal labdarúgó kupával köszöntik a testvériskolák csapatai. Ez a program, melyen három korcsoportban zajlanak majd a mérkőzések, 9 órakor kezdődik a Mindenki Sportpályáján.