Tehetség Hónapja Nagykanizsán

Bartók Béla születésnapján, március 25-én indul és április 25-ig tart a Tehetség Hónapja. Az eseménysorozatot a Tehetséghidak Program nevű uniós projekt keretében rendezik, azzal a céllal, hogy a rendezvényeken tehetséges fiatalok kapjanak bemutatkozási lehetőséget.

bele4Nagykanizsán kedden este a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola diákjai, tanárai szerveztek a programhoz kapcsolódva Soundbeam zenevarázsló és koncertet. A jelenlévők valóban egy kis varázslatnak lehettek tanúi, hisz először egy olyan produkciót láthattak az intézmény tánc növendékeitől mely során nem ők táncoltak előre megkomponált muzsikára, hanem mozdulataikkal ők generálták a zenét. bele2Mint a programon elhangzott, ezt a különleges készüléket az idei nyáron többször kiviszik majd az Erzsébet térre, s ott bárki kipróbálhatja, hogy mozdulatai, gesztusai mögött milyen muzsika van. A kedd esti Kanizsa Centrumbeli tehetség program során 3 zongorán rögtönzött zongora- és a Libri könyvesboltban hegedű és cselló kamarazene-koncertre is sor került.

bele3A Tehetség Hónapja áprilisban is folytatódik, 12-én tartják a Tánc napját, amikor a program fő elemei klasszikus és modern balett, és néptánc lesznek. Ugyanezen a napon nyílik a Képzőművészeti Retrospektív kiállítás is. A képzőművészeti tárlaton közel 60 gyermek alkotásai szerepelnek, a tánc produkciókban pedig közel 200 diák lép fel.

Április 23-25-én nyílt napokat tartanak a Zeneiskolában. A három napos program során, a zenei tehetséggondozásban folyó munka bemutatása a cél, a művészeti iskola tanárai emellett 9 alkalommal bemutatják a különféle hangszercsaládokat. A bemutatott hangszereket az érdeklődők ki is próbálhatják. Barangolás Zeneországban címet viselő rendezvényen rövid koncertet is adnak a legtehetségesebb 6-7 éves gyermekek.