A természet varázsa a Balkánon

057A Lovászbusz galériája segítségével ezúttal is csak ide a szomszédba, alig néhány száz kilométernyire megyünk. Bosznia-Hercegovina soknemzetiségű ország, erős érzelmi, vallási megnyilvánulásokkal. A délszláv háború nyomait nem csak a máig romos házak őrzik, de az itt élők lelke is. Részben nekünk, magyaroknak jutott a feladat, hogy azt a hidat, mely egykor a muszlim és keresztény világ kapcsolatát jelképezte, s melyet 1993-ban a horvátok abban a „mindenki mindenki elleni” háborúban leromboltak, újjáépítsük. A híd áll, Mostar kirándulásunk központja. Előtte járunk Banja Luka-ban, mely egykor a boszniai pasa székhelye volt. Aztán a Verbász folyó szurdokkal teli völgyén keresztül jutunk el Jajcéba, a bosnyák királyok egykori székhelyére. A Neretva völgye után következik Európa egyik legismertebb keresztény zarándokhelye Medjugorje, aztán pedog Sarajevo török és monarchiabeli emlékeivel. Végül a mindig varázslatos tenger. A régi városka egykor a kalózok tanyája volt, majd törökök birtokolták, most pedig évről-évre a turisták lepik el.
Négy nap, és mennyi látnivaló!