A városvédők nem költöztetnék a 48-as szobrot – új vezetőség az Egyesület élén

A korábbinál kisebb létszámú, operatívabb elnökséggel működik tovább a Városvédő Egyesület-így döntött csütörtökön este a város legnagyobb hagyományokkal rendelkező civil szervezete közgyűlése.

cserti

Cserti Tibor

Miután elfogadták a múl évi munkáról szóló beszámolót, döntöttek az új elnökség összetételéről. Az elnök továbbra is Cserti Tibor, alelnök Papp Ferenc, az elnökség további tagjai Büki Pálné, Czupi Gyula és Szamosi Gábor. A tagság két fontos témában is az elnökségre bízta, hogy alakítsa ki az Egyesület álláspontját. A Deák téri 48-as szobor ügyében Cserti Tibor frissen újjáválasztott elnökként úgy nyilatkozott a 8800.hu-nak, hogy nem értenek egyet a szobor költöztetésével. A másik már ennél kényesebb kérdés. Az elmúlt időszak tanulságait elemezve dönteniük kell arról is, hogy indítanak e jelöltet az őszi önkormányzati választásokon. Ez nem elvi, hanem súlyos anyagi vonatkozású ügy, ugyanis jelölő szervezetként nem tarthatnak igényt önkormányzati támogatásra. E nélkül pedig csak nagyon korlátozottan tudják a város szépítésével kapcsolatos terveiket megvalósítani.

Lovrencsics Lajos

Lovrencsics Lajos

 

A tennivalókkal kapcsolatosan megfogalmazódott egy olyan elképzelés is, hogy az Egyesület a családdal történt egyeztetést követően emléktáblát kívánna állítani alapító elnökének, Lovrencsis Lajosnak.