Verekedés a kanizsai buszpályaudvaron – hatan kettő ellen

Eddig még tisztázatlan körülmények között és okok miatt verekedett össze, egy hat főből, és egy két főből álló társaság január 3-án délután a nagykanizsai buszpályaudvaron. A gyanú szerint egy eszteregnyei és egy petriventei férfi éppen az információs pulthoz tartott, amikor egy számukra ismeretlen társaság rájuk támadt, és többször megütötték a két férfit. A nagykanizsai rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki két testvérpárt. Egyikük sem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért támadták meg a két férfit. A két bántalmazott ember nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 19 éves K. Árpád, a 23 éves K. Ferenc, a 26 éves K. Norbert és a 22 éves K. Tamás ellen. Mind a négy férfi szabadlábon védekezhet. (a fotó illusztráció)