Vita a közoktatásról, avagy a kormánypárt káderpolitikája

Egyebek mellett azt írja a Civil Összefogás Fórum hétvégi, a pedagógusoknak szánt nyílt levelében, hogy a baloldal telepedik rá az oktatás ügyére, s hogy az oktatás jövőjéről szóló párbeszéd csak akkor lehet sikeres, ha a felek ellen tudnak állni a baloldal – és az újra ébredező Soros-csapatok – feszültségkeltő kísérleteinek.

Ha ez valóban így lenne, akkor ez a kormányzó párt káderpolitikájának totális csődjét jelentené. Azt jelentené, hogy a baloldalnak komoly befolyása van azok között, akik a FIDESZ által felállított kinevezési, kiválasztási rendszernek köszönhetik vezető beosztásukat.

Ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt években, miközben folyt a nagy átalakítás az oktatás terén, szigorú, nyilvánvaló módon politikai szempontokat sem mellőző módon valamennyi jelenlegi iskola vezetője átesett egy szűrőn. A kinevezésekről a jellemzően fideszes többségű önkormányzatok véleménye után a helyi KLIK javaslatára (ennek vezetője ugyancsak élvezte a kormányzópárt bizalmát) a köznevelésért felelős államtitkár (Hoffmann Rózsa majd Czunyiné Bertalan Judit) döntött. Volt is, van is ebből botrány sok helyütt (Földes Ferenc Gimnázium – Miskolc, Teleki Blanka Gimnázium – Budapest, Bányai Júlia Gimnázium – Kecskemét). Részben nekik, a FIDESZ bizalmát elnyert, a legjobb hazai középiskolák szakmai munkáját irányító 106 (!) vezetőnek lett először elege (www.egig.hu), s léptek a nyilvánosság elé a jelenlegi helyzetet elmarasztaló nyilatkozatukkal, s csak ezt követően jött a miskolci hermanos nyílt levél.

Nem akarom azt állítani, hogy az igazgatót mindegyike FIDESZ fan. Szó nincs erről! De azt állítom, hogy az oktatás politikai vezetői arra számítottak, hogy az általuk kinevezett vezetők tanúsítanak majd némi lojalitást döntéseikkel szemben. Így is volt ez majd 3 évig. Ennek lett most vége, ennek tett be a sokszor emlegetett pedagógus életpályához illetve előmenetelhez kapcsolódó eszméletlen adminisztrációs teher. Ennek láttán ugyanis még a legvadabb FIDESZ hívő iskolavezetők is azt mondták, hogy ez már túlzás, ez nem vállalható.

Lehet persze most ismét a baloldalra meg a telhetetlen, ismét pénzt követelő pedagógusokra mutogatni. ( Ugye észrevették, hogy a háttérből a hétvégén, a tüntetés után kiadták a parancsot: ebben az ügyben semmi másról, csak a pedagógusok fizetéséről szóljon a kormánypárti kommunikáció.). De nincs értelme. Ugyanis ma már egyértelműen látható, hogy minden ilyen nyilatkozat kontra produktív, csak olaj a tűzre. Ezért is nem kellene a kormánynak újabb meg újabb kommunikációs trükkökkel próbálkozni. Helyette komolyan kellene venni azok – és a mögöttük álló ezrek – véleményét, akiket ők nevezetek ki felelős pozícióba, s akik most vérmérséklettől függően hol hangosan, hol csak halkan, de mondják: rossz irányba halad a magyar közoktatás.