Zaklatás – naponta 40 alkalommal is hívta volt nejét

Személyesen, telefonon és egy népszerű közösségi oldalon is zaklatta volt házastársát és annak új párját az a férfi, akinek tettéért 2015. június 25-én a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt kellett felelnie.

A vádlott és a sértett korábban házastársak voltak, egy közös gyerekük született 2011-ben. Miután megromlott a kapcsolatuk 2013-ban elváltak, ám ezt a vádlott nem tudta elfogadni és folyamatosan zaklatta volt feleségét.  2014. április 01. és 2014. június 23. között 1450 alkalommal (naponta akár 30-40-szer) kezdeményezett kapcsolatot telefonon, a közös gyermekkel való találkozások alkalmával zajló személyes találkozásokon pedig lelkileg gyötörte, fenyegette. Miután a vádlott tudomást szerezett arról, hogy a nőnek új párja van, még agresszívabbá vált, a férfit is fenyegetni kezdte telefonon, illetve egy közösségi portálon keresztül. 2014. június 13-án a nő munkahelyén, s a lakása előtt is olyan agresszíven viselkedett volt feleségével és annak új párjával szemben, hogy értesíteni kellett a rendőrséget.

A történtek miatt a férfi ellen vádat emelt az ügyészség, s az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2015. június 25-én, az első tárgyalási napon ítélet született. A vádlottat bűnösnek találta az  I. fokú bíróság, s 150.000 Ft pénzbüntetést szabott ki vele szemben. Az indokolásban elhangzott: a hatályos törvények értelmében akár 3 évig terjedő szabadságveszéssel is büntethető a cselekmény. Jelen esetben a bíróság figyelemmel volt több enyhítő körülményre is: arra, hogy a vádlott beismerő vallomást tett, a tárgyalóteremben bocsánatot kért a volt feleségétől, s a történtek óta semmilyen atrocitás nem volt kettejük között. A vádlott elfogadta a helyzetet, s a felek közös gyermekük láthatását is rendezték.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

(a fotó csak illusztráció: www.valasz.hu)