Déli elkerülő út: új kanizsai csoda készül, vagy valami nincs rendben a számok körül

Bár örülök a sportcsarnoknak, s némi értetlenséggel ugyan, de köszönettel veszem az 50 méteres uszodára tett ígéretet, magam mégis az Ipari Park bővítésére és a várost délről elkerülő út tempós megépítésére tett miniszterelnöki ígéretet tartom a fontosabbnak. Ez utóbbi kapcsán már korábban is többször leírtam, hogy ennek hiányában a város déli részén, a Csengery út mentén lévő ipari terület ma már gyakorlatilag megközelíthetetlen, kihasználhatatlan. A déli elkerülő út, mely a Csónakázó tótól indulna, s keresztezve a Csengery utat valahol a város nyugati határánál érné el a 7-es fő utat, erre adna megoldást.

Orbán Viktor miniszterelnök és Dénes Sándor polgármester a találkozón, majd azt követően is többször elmondta, hogy erre a beruházásra összesen 6 milliárdot terveznek, ezért megvalósítása csak két ütemben képzelhető el. Az első ütem a 4, 5 milliárdért a Csónakázó tó – Bajcsai utca között, (aki nem tudná, ez utóbbi út vezet ki Kiskanizsáról a repülőtérhez), a második pedig 1,5 milliárdból a Bajcsai utcától a város határáig készülne, s valahol Kanizsa és Sormás között érné el a 7-es utat. Ez így nagyon szépen hangzik, de már első nekifutásra érződik, hogy valami nincs rendben a számok körül!

Hogy megértse az olvasó, mi a baj, egy közel 6 éves, hivatalos adatot idézek: Az idén talán valóban befejeződő 3,3 kilométer hosszú 61-es elkerülő teljes (előkészítés, kivitelezés, forgalomba helyezés) tervezett költsége 3,6 milliárd forint volt 2009-ben! Végül az állítólag 60 százalékos készültségi állapotban lévő utat a mostani kivitelező valamivel kevesebb, mint nettó 1,4 milliárdért vállalta. (Az eredeti, teljes kivitelezés 2009-ben ennél alig volt több.)

Ha valaki veszi a fáradtságot, s leméri, hogy tervezett déli elkerülő két becsült végpontja körül légvonalban (!) mekkora a távolság, kb. 8 kilométert kap eredményül. Ha egy kicsit elmerül a térkép részleteiben, s megpróbálja megbecsülni, hogy a valóságban merre kanyaroghat majd az út – átívelve a Csengey utcán, a vasúton, kikerülve a repülőteret – arra az eredményre jut, hogy a déli elkerülő út inkább több, mint kevesebb lesz 10 kilométernél.

Erre terveznek most 6 milliárdot.

A lényeg: 2009-ben 3,3 kilométer hosszú útra 3,6, azaz kilométerenként 1,1 milliárdot terveztek, 2015-ben 10 kilométer útra 6, azaz kilométerenként 0,6 milliárdot szánnak.

Írjon, szóljon, aki érti.

(Cikk feletti térkép részlet: www.tiefel.hu)