„ Nem készültem fotósnak, ma sem tartom magam művésznek. Mint oly sokan, én is akkor kezdtem el fényképezni, amikor jöttek a gyerekek. Közben Fecó végezte a munkáját, s persze akkor is ott volt velem a fényképezőgép. A partnerek számára fontos volt az archiválás, a repülések képei kötelező kellékei voltak ennek a munkának. Aztán egy idő után az ember megpróbálja saját magának is különlegessé tenni ezeket a pillanatokat. A technikai részletek mellett elkezdi figyelni az embereket, akik részesei ennek a különleges mutatványnak. A nézelődőket, akik rácsodálkoznak az egészre. A környezetre, mely egy-egy repülést befogad. Mert a legizgalmasabb a látvány szempontjából nekem az, amikor a technika, az ember és az a hely, ahol mindez lejátszódik, eggyé válik. Amikor aztán az ember az objektíven keresztül felfedezi az apró, finom részleteket, akkor egyszer csak elkezdi komolyan izgatni a mikrovilág, ahol ezek az apró részletek válnak lényeggé. Az apró katicabogár, egy-egy ritka formát mutató virág, vagy annak a szirma és a ballonból látható végtelen tér, vagy éppen az óriási ballonok ugyan annak a világnak a részei. A fizikai távolság lehet, hogy nagy, de a gondolati távolság minimális.”

„Az egy újabb állomás a fotózásban, amikor az ember már nem csak magának, hanem a nyilvánosságnak is megpróbál valamit megmutatni. Az első lendületet az adta, hogy a repülésekről készített „kötelező” képeket ehhez értők megdicsérték és buzdítottak a folytatásra. Először a netes fotós oldalakra töltöttem fel képeket, ott próbáltam bemutatni, hogy én miként látom a világot. Jöttek a dicséretek, sokan buzdítottak folytatásra, tanácsokat is adtak. Az ember ezeket eleinte nagyon komolyan veszi. Az is egy fordulópont ebben a hobbiban, amikor az ember elkezd szelektálni a vélemények között. Mert az nem mindegy, hogy valaki megérzi, hogy én mit akartam megmutatni, s abban ad tanácsot, hogy azt a gondolatot hogyan lehet még jobban felerősíteni, vagy azt mondja el, hogy amit ő szeretne látni az én képemben, az miért nem jön át. Abban, hogy az én világom, szemléletem erősödjék, sokat segített Zágon Laci bácsi is a Kanizsai Fotóklubban. Mára pedig az életem részé vált, sőt, mondhatom, ez tölti ki az életemet. Jó érzés valami olyan részletét megmutatni a természetnek, amit csak én veszek észre, vagy én komponálok képpé.”

Valinak 2014 kiállítással kezdődik, január 7-től a Kórház Galériájában láthatók képei. Mi pedig most az ő, nem mindig csak a ballonozást középpontba állító képeivel zárjuk a Hőlégballonnal a világ körül sorozatot. Ami persze nem jelent végleges búcsút. Inkább csak szünetet.

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Hőlégballonnal a világ körül – utazás Horváth Ferenccel, Frédivel 7. rész – Vali appeared first on 8800.hu.

A jövő ballonosai

Először is kell egy csapat… Négy ember, akik ennek az egésznek egy kicsit megszállottjai. Kettő repül, kettő pedig kísér, követ a földön. A szerepek, hogy ki repül és ki követ, időről-időre változhatnak, de nekem volt olyan követőm, sőt, lehet, hogy ő volt a legjobb, aki soha nem repült. Azt valahogy nem kívánta. Egyébként a követő egyáltalán nem alárendelt szerep. Ő a földről rengeteget tud segíteni, például akár egy kis lufival is, amit ha felereszt, jobban érzékeli a szél irányának változását, mint a pilóta. Márpedig nekünk a szél határoz meg mindent. Ha nincs, könnyű felszállni, de nehéz repülni, ugyanis nincs, ami előre vagy oldalirányba vigyen bennünket. A Balaton felett van ilyen jelenség, akik nem ismerték, azokat jobbára a vízből kellett kihúzni, mert elfogyott a gázuk, s csobbantak a végén. Nem titkolom, velem is előfordult ilyen. Ha nagyon fúj, nehéz, vagy nem is lehet felszállni. …..

Jól belecsaptunk a közepébe, pedig nagyon sok a teendő addig, amíg felszáll a ballon. Ami egy sportballon estében általában 2000-2500 köbméteres. Ezt kell megtölteni először levegővel, erre való a szélmotor, majd amikor már levegővel teli, s attól dagad a kupola, fel kell melegíteni benne a levegőt, ugyanis ez a hőmérséklet különbség az, ami miatt a hőlégballon repülni tud. A meleg levegőhöz pedig gáz kell, illetve ehhez szükséges speciális égőfejek. Annak idején ez a két dolog volt az, ami vélhetően a KÖGÁZ akkori vezetőinek a fejében elindította a „vezérhangyát”, s ami végül nekem is a végzetem lett. Gáz volt, égőt pedig – ez már a legelején kiderült – mi jobbat tudtunk csinálni, mint amit addig használtak. Tehát a recept röviden: a nagy „hátizsákból” kiterítjük a ballon (ha utoljára rosszul hajtottad össze, most látod kárát!), a szélmotorral egy kicsit felfújjuk, majd az égővel felmelegítjük a benne lévő levegőt, s már repülünk is. Közben, attól függően, hogy a tervezett célpontnak megfelelő szelet megtaláljuk, hol fűtünk, azaz emelkedünk, hol pedig szellőztetünk – egy kicsit megnyitjuk a ballon tetején lévő dugót – s akkor süllyedünk. Így elmondva – túl 3 ezer repülésen- nagyon egyszerű, de eleinte azért volt elég gondunk….

Korábban sokszor beszéltünk róla, hogy leszállni, nem is olyan egyszerű. Pedig hát az elhatározás, a bátorság a felszálláshoz kell, onnan már kényszerpályán vagyunk. Ahogy mondani szokták, még soha egyetlen repülő nem maradt fenn … , ez a ballonra is igaz. Előbb, vagy utóbb elfogy a gáz, le kell ereszkedni. Ami lehet szinte légies, amikor észre sem veszed, hogy földet ért a gondola, de lehet kemény is, amikor a félig leeresztett ballont viszi a szél, nyomában a szántásban, mocsárban, vízen pattogó kosárral, benne a személyzettel és az esetenként nagyon is izguló utasokkal. Hogy oldjuk a riadalmukat, ha sikerült eldönteni a ballont, segíthetnek a hajtogatásban a kísérő kocsira való visszapakolásban. Aztán jöhet az avatás….

Arra nem emlékszem, hogy feleségemet, Valit mikor avattuk föl. De az biztos, hogy most már jó pár éve tagja a családi csapatnak. Amellett, hogy a repülésben segít, ő az állandó fotósunk is. A sorozat utolsó része két hét múlva, december 20-án az övé lesz, róla szól. Ahogy ő látta az én hivatásomat, hobbimat.

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Hőlégballonnal a világ körül Horváth Ferenccel, Frédivel 6. – Műhelytitkok appeared first on 8800.hu.

Persze ők is okoztak nekem meglepetést! Megnyertem a napi futamot, s ez félelmetes felhajtással járt. Nekem kellett feltörnöm az aznapra szánt szakés hordót, majd, s erre nem számítottam, énekelnem kellett egy magyar dalt. Azt nem mondom, hogy a végén velem énekelték az „Az a szép, az a szép…” strófáit, de óriási sikerem volt.

Hogy egyébként Japán milyen? Óriási és kicsi is egyszerre. A futamok között volt időnk kirándulni – feltankolt autó, s ami ehhez kellett, minden megkaptunk – így jutottam el Nagaszakiba is. De egy-egy ilyen kirándulás esetenként jó párszáz kilométert jelentett. Furcsa volt megélni, hogy egy-egy kisebb településen, ahol ritkán fordul meg európai ember, hogy ránk csodálkoztak – mi voltunk a csodabogarak….. Ugyanakkor olyan állandó tömeget, mint Tokióban, sehol nem láttam. Mintha folyamatosan egy tömött buszon lenne az ember. A sokaság persze a versenyeknek nagyon jót tesz. A starthelyhez külön lelátókat építettek, s esetenként több ezer ember nézte –fizetett érte, hogy nézhesse! – hogy készülődünk, hogyan szállunk fel. Technikai szempontból egyébként, mint mindenütt, itt is a leszállás jelentette a nagyobb gondot. A tenger közelsége miatt nagyon figyelni és vigyázni kellett a széljárásra, s ha nem jól választottad meg a leereszkedéshez a terepet, könnyen egy rizsföld közepén találtad magad. Nincs olyan terepjáró, ami oda bemenne utánad, csak a gazda tud kiszabadítani. …

Van még helyed? Vagy most hagyjuk abba….

Legközelebb? Talán érdemes lenne most már megmutatni, mitől és hogyan repül a hőlégballon…..”

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Beautiful Japan! Csodálatos Japán! Hőlégballonnal a világ körül 5.- Horváth Ferenc (Frédi) sorozata appeared first on 8800.hu.

„Igazából mindenki a saját hazájában szeretne próféta lenni. Így voltam, vagyok ezzel én is. Szinte körbe repültem a világot, de azért annak mégis van valami különös varázsa, amikor az ember itthon szerepel. Sok nemzetközi versenyen kaptam díjat, de a 3 magyar bajnoki cím, az, hogy több mint 10 évig voltam a magyar válogatott kapitánya, mindent felülír. Mégis a legnagyobb becsben azt a kitüntetést tartom, mely bár Brazíliából érkezett, de magyar vonatkozású. A Hungária Vándordíjat a Zolcsák Alapítvány adományozta, én 1993-ban kaptam meg. Zolcsák István a II. világháború idején vadászpilóta volt, 1956-ban, a forradalom bukása után elhagyta az országot, Brazíliában telepedett le, és ott is komoly karriert futott be, még az ottani Repülőszövetségnek is volt elnöke. Az alapítványt azzal a céllal hozta létre 1989-ben, hogy a legeredményesebb magyar repülőket díjazza. Én is belefértem…..

Tulajdonképpen nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne repültem volna. Kanizsa, Zalakaros és Balatonboglár azért emlékezetes, mert itt tartottuk a KÖGÁZ Kupákat, ahol nem csak versenyzők, de házigazdák is voltunk. Szegeden a kajak-kenu világbajnokságnak adtunk díszes hátteret, Somogybabodon a terepautózás fellegvárában az Off Road versenyeken mi nem a sárban, hanem a napfényben fürödtünk. A pécsi Mecsek – Rallynak egy ideig épp úgy állandó szereplői voltunk, mint a kanizsai népünnepélyeknek. Aminek persze megint egészen más a hangulata. Volt, hogy a lakótelepről indultunk, volt, hogy a Csónakázó tótól, s bizony olyan volt, amikor oda ereszkedtünk le…… No és persze – a versenyeket leszámítva – szinte mindig volt utasunk. Jó volt látni a meglepődést, a repülés semmivel össze nem hasonlítható érzésének megjelenését arcukon. A csodálkozást, hogy a ballonos repülés mennyire más, mint amikor egy zárt térből, folyamatos motorzaj mellett nézünk ki a gép ablakán. Mi persze már tudtuk, hogy a repülésnek mi lesz a vége. A leszállás, a gondola nem mindig puha földet érése után jött az igazi meglepetés, az avatás! Amihez kellett egy kis föld a fejre, majd rá egy kevéske pezsgő, hogy némi bukéja legyen, meg a csapat tagjainak kézzel osztott áldása az először repülő fenekére. Mindehhez járt egy emléklap is, melynek szövege nekem olyan, mint egy fohász….

Végül még egy gondolat arról, hogy az ember mennyire kötődik ahhoz a földhöz, ahol született. A képek között van egy, mely csak fikció, a valóságban ilyen ballon soha nem volt. Soha nem volt Nagykanizsa címerét viselő ballonom, soha nem is volt ilyen. De egy időben nagyon szerettem volna, ha a város címerével a fejem fölött repülhetnék. Én ehhez egyedül kevés voltam, mások meg nem láttak benne fantáziát.

Legközelebb nagyon messzire, Japánba repülünk.

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Hőlégballonnal a világ körül 4. – Hazai tájakon appeared first on 8800.hu.

Horváth Ferenc

Amikor 1979-ben afféle hályogkovács módjára, némi vezetői kényszer nyomására nekiláttunk a KÖGÁZ-nál a hőlégballonozás előkészületeinek, még nem gondoltam, hogy micsoda lehetőséghez jutottam. Aztán kiderült: kinyílt számomra a világ. A KÖGÁZ Kupák hozták a meghívásokat, egymást követték a külföldi versenyek. Ausztrália és Dél-Amerika kivételével a világ minden kontinensére eljutottam a ballonrepülés révén. De a legmaradandóbb emlék kétség kívül India. A 27 éve készült fotók sajnos már egy kicsit megfakultak, és bizony a beállítások, kivágások sem mindig tökéletesek. De amit őriznek, ami mögöttük van, felejthetetlen. Nem is csak a látvány miatt, bár a Tádzs Mahal-t látni…..de az emberek, az új ismeretségek, kapcsolatok ennél is fontosabbak. Mi jártunk először Brunner Erzsébetnél, vittük Nagykanizsa ajándékát, amit ő életművével hálált meg szülővárosának. Fogadott bennünket Rajiv Gandhi. No meg egy kicsit beleláttunk, belekóstoltunk a hétköznapi Indiába is. Még szántottam is, de a kígyóbűvölőt csak távolról szemléltem. Persze ők is megcsodáltak bennünket, illetve különleges járműveinket.
Minden hajnalban repültünk! Kora van. Mindenki álmos. Ahogy a színes ballonok lassan megtelnek forró levegővel és elnyerték látszólag robosztus, de mégis törékeny és kecses formájukat, olyanná varázsolták az indiai tájat, mintha megannyi tarka virág borította volna be a területet, elkápráztatva az összegyűlt nézőket, hogy aztán méltóságteljesen emelkedjenek a felhők közé. A mi izgatottságunkat pedig csak némileg tompította a felkelő nap sugaraiban kibontakozó gyönyörű táj. A földi dolgok távolinak tűnnek, a csodák pedig nagyon is közelinek. Nincs más dolgunk, mint hagyni magunkat sodorni az áramlatokkal. Bennünket a földről csodáltak, mi pedig azt csodáltuk, ami az ottaniakat körülveszi a földön. A gyönyörű épületek, kastélyok, amiket korábban csak képeken láthattunk. A Tádzs Mahal, amely Tagore írta: „Egy könnycsepp az örökkévalóság arcán.” Lótusz templom, ahová a világ összes vallásának hívői betérhetnek egy kis imára, meditációra. Ez a világ leglátogatottabb épülete, 6 évig építették, csupa márvány! A vasoszlop, melynek titkát máig nem fejtették meg.

India úgy élt gondolataimban, ahogy gyermekkorom egyik kedvenc könyvében, a Bengáli tűzben olvastam róla. Ahogy a repülőről megpillantottam az elképzelhetetlenül hatalmas Delhit, ahogy titokzatosan szinte kinőtt a poros tájból, kétségtelen volt, hogy itt valami nem megszokott kezdődik. Hát el lenne India, a titokzatos, az ezerszínű, ezerarcú, ezernyelvű?
Az volt.
Talán visszaadnak ebből a hangulatból valamit a képek is.

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Hőlégballonnal a világ körül 1. rész – India 1986. november appeared first on 8800.hu.