Nagykanizsa most a világ másik végéről kapott csomagot. Olyan küldeményt, melynek igazi feladója már több mint 10 éve nincs közöttünk. Brunner Erzsébet 2001-ben halt meg, az ő és édesanyja, Sass Brunner Erzsébet hagyatéka 1987-től több részlet érkezett meg szülővárosukba. Alkotásaik után most már a Brunner Erzsébet személyes tárgyai is a Thúry György Múzeum –a vidéki múzeumokhoz mérten egyébként sem szegényes – gyűjteményét gyarapítják.

Amikor vasárnap délelőtt Cseresnyés Péter polgármester és Kőfalvi Csilla muzeológus maszkba, fehér kesztyűbe „öltözve” hozzáláttak a pakkok felbontásának, egy majd 30 évvel ezelőtti esemény sor jutott eszembe. A KÖGÁZ hőlégballonosai 1984-ben Indiában indultak egy versenyen, s ez volt az alkalom, amikor a csapat tagjai meglátogatták Brunner Erzsébetet, vitték a szülőváros üdvözletét. Már soha nem fog kiderülni, de lehet, hogy ez volt az a helyzet, amikor az Indiában rendkívüli tiszteletnek örvendő művésznőben megfogant a gondolat: édesanyja és saját életművének egy részét Nagykanizsára hagyja, szülővárosának adományozza. Tény: hosszas, 3 éves előkészítés után 1987 nyarán érkezett meg Indiából a Sass Brunner – Brunner hagyaték, illetve adomány első része. A méretes faládát az akkori Városi Tanács vezetői, Mózes Pál és Zsoldos Ferenc, dr. Horváth László múzeumigazgató közreműködésével, hatalmas feszítővassal, pajzerrel nyitották fel, s a gondosan becsomagolt képeket először mutatták meg a kanizsai napfénynek. Úgy emlékszem, akkor csak a Városi Televízió kamerája rögzítette a különleges eseményt. Vasárnap féltucatnyi vaku villogott, amikor az adomány, hagyaték utolsó tételei is szemünk elé kerülhettek.  Milyen jó lenne, ha előkerülhetne az a régi video. Így lenne most kerek ez a történet.

Megjött Indiából az utolsó csomag. Meg(vissza)hozta egy több mint 80 éve elvándorolt család apró ereklyéit. Ruhák, könyvek, kitüntetések, festőállvány, s talán ugyanaz az utazóláda, mellyel annak idején, 1929-ben Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet útnak indult. Visszajött a bőrönd, visszahozta Kanizsára két varázslatos nő emlékét a misztikus, távoli Indiából.

[See image gallery at www.8800.hu]

The post Csomag Indiából a szülővárosnak appeared first on 8800.hu.

– Elég komoly sportmúltam van, a KÖGÁZ mint támogató delegált különböző egyesületek elnökségébe. Amikor ezekből l979-ben kiszálltam – ma már mindegy, hogy miért –, Dénes János, a KÖGÁZ vezérigazgatója azt mondta, „kirúg”, ha csak ki nem találok valami sportot, aminek köze van a gázhoz, mint pl. a hőlégballon. Ezt a kinyilatkoztatást illet komolyan venni, így aztán 1979 végére el is készült az első ballonunk, 1980-ban pedig már repültünk. Miénk volt a hetedik ballon az országban, ezt jelzi a lajstromszáma is: HA-709. A kanizsai származású dr. Fülöp András, aki a MALÉV főpilótája volt, nagyon sokat segített, mert mindenféle rutin, meg tapasztalat nélkül fogtunk hozzá. Ma, ha valaki 100 órás pilóta, még nem bízok rá embereket, de akkor én 3-4 órányi szolnoki gyakorló repülés után már önállóan repültem. Elég vakmerők voltunk…

– Az első önálló repülés mikor volt?

– Az első az nem is volt repülés, mert felállítás közben szinte azonnal elégettük a ballon alsó részét. De 1980 telén már elrepültünk, igaz, leszállni csak úgy tudtunk, hogy majd egy kilométeren keresztül húzott bennünket a szél a havon, a végén a kosár tele volt hóval. De mindig tanultunk, hol egymás kárából, hol saját tapasztalatból.

– Mikor állhattak ki először a KÖGÁZ nevében?

– Megrendeztük az első KÖGÁZ kupát 1982-ben. Ekkor indult az új, életre szóló kaland, mert véletlenül megnyertem a rókavadászatot, azaz, amikor egy ballont kell követni, s lehetőség szerint ott leszállni, ahol az leszállt. Egyébként ez akkor túl jól is sikerült, mert rászálltam a már lefektetett ballonra és kihasítottam. Szóval nyertem, de még eléggé ügyetlen voltam. Két év múlva, 1984-ben lettem először, majd még kétszer magyar bajnok, emellett többször megjártam a dobogó minden fokát, több mint 10 évig én voltam a magyar válogatottnak is a kapitánya.

– Ez lett az élete.

– Meg a családé is, hiszen volt, amikor egy évben több mint 100 napot voltam távol, s ez az ő támogatásuk nélkül nem működött volna. Aztán később családi ügy lett a ballonozásból, mert Vali jött fényképezni.

– Hol nem járt ballonnal?

– Ausztrália és Dél-Amerika maradt ki, másutt repültem. Volt időszak, amikor egyszerre 12 ballont működtettem. Volt telefon meg sörösüveg alakú ballonom is.

– Mostanra mi maradt a ballonozásból?

– Hatvanhárom éves vagyok. A repülés nekem ma is egy csoda és izgalom. Két egyforma repülés nincs, ez olyan, mint a séta az erdőben. A ballon a nyugodt szemlélődés lehetőségét adja, érzed az illatokat, látod a természet apró rezdüléseit, az őzeket, szarvasokat. Most is repülök még, de már közel sem annyit, mint korábban.

Komoly feladattal bízta meg Horváth Ferenc ballonpilótát, vagy ahogy Kanizsán sokan ismerik, Frédit a 8800.hu szerkesztősége. Az elmúlt hetekben át kellett néznie pályafutása 33 évének fotóit, s kiválogatni belőle a legszebb, legizgalmasabb repülések emlékeit. A válogatásban felesége, Vali is segített, aki a repülések nagy részén fotósként vett részt, azaz a képek egy része az ő szemét dicséri. Munkájuk eredményét hét nagy albumba rendszerezték. Szeptember 27-től az év végéig itt a 8800.hu Galériájában kéthetente tesszük közzé ezeket az albumokat a Lovászbusz támogatásával annak reményében, hogy miközben képzeletben beszállnak Frédi mellé, és körbe repülik a világot, látogatóink is megéreznek valamit ebből a csodálatos és látványos sportból.

Szeptember 27-én este: Irány India!

The post HA-709 – Frédi a ballonpilóta appeared first on 8800.hu.