Nikolics Zsanna,

The post Egyesületté alakul a ’Mit tehetnék érted?” ifjúsági közösség appeared first on 8800.hu.

– Bizonyára sokszor tették fel már neked a kérdést: Hogyan kezdődött és miért?

– Jó pár évvel ezelőtt karácsony előtt néhány nappal sétáltam a városban, amikor láttam néhány hajléktalant, akik egyedül ültek az utcán. Látva az elhagyatottságukat, eszembe jutott, hogy a közeledő ünnep előtt nekik is kellene adni valamit. Nekiálltam szervezkedni, szponzorokat kerestem, és három nap múlva már szaloncukrot osztottunk, de nem csak nekik, hanem elmentünk a gyermekotthonba, az idősek otthonába, sőt az utcán a gyerekeknek is adtunk.

– Nehéz volt akkor meggyőzni a tervedről másokat?

– Nem a meggyőzés volt nehéz, hanem az, hogy nem tudtam kihez is forduljak és mindössze három napom volt az egészre. Nem nagyon kellett győzködni senkit, elég volt annyit mondanom, hogy mindenkinek szüksége van karácsonyra. Sokan nem egyedül jöttek, hanem hoztak magukkal valakit, aki szintén segíteni akart. Először 12-en voltunk, aztán évről-évre nőtt a segítők száma. Az elmúlt 5-6 év alatt elértük, hogy, ha valamilyen segítő akció szerveződik, egyértelmű, hogy minket is hívnak.

– Visszautasítással, meglepődéssel nem is találkoztál? A fiatalok körében nem jellemző ez az önzetlen hozzáállás.

– Meglepettséggel igen, de aki ismer, az nem lepődött meg. Mindenki bízott a sikerben és így is lett. A legfontosabb célunk az volt, hogy a gyerekek is megismerjék, milyen a másik világ, megtudják, hogy vannak szegény, elesett emberek, akiken segíteni kell. Volt olyan diák, aki az akció után odajött és megköszönte nekem, hogy részt vehetett ebben az egészben, vagyis eljöhetett a hajléktalanszállóra, a kórházba. Ezek után döntöttem úgy, hogy legyen folytatás és megcsináltuk a „Mit tehetnék érted?” elnevezésű karitatv közösség, megbeszéltük a feladatokat. Így például felléptünk az idősek otthonába, jótékonysági estet szerveztünk egy nehéz helyzetbe került fiúnak, fellépéseket vállaltunk a Vöröskeresztnél, ételosztást a hajléktalanoknak, vagy például nyelvórákat tartottunk a hajléktalanszállón.

– Ez az ötlet honnan jött?

– Csináltunk egy három hónapos kísérletet, aminek az volt a lényege, hogy elmegyünk a szállóra és beszélgetünk néhány emberrel, rendszeresen tartjuk velük a kapcsolatot. Az egyikük említette, hogy szeretne külföldön dolgozni, de nem tud se angolul, se németül. Csatlakozott hozzánk egy-egy diák, akik jól beszéltek angolul illetve németül, a többi már ment magától.

Hogyan fogadnak benneteket a hajléktalanok? Köztudott, hogy ezeknek az embereknek a nagy része elég zárkózott.

 – Az én tapasztalatom nagyon jó. Nem számítottam rá, hogy igazi tanulóként valamelyikük megtanulja a leckét, megcsinálja a házi feladatot, kikérdezzük, tudja a szavakat, stb. Látszik a szemükön, hogy végre van egy céljuk, amit szeretnének elérni.

– Megkérdezték tőletek, hogy miért a hajléktalanoknak segítetek? Sok szegény ember van még, akiknek ugyanúgy szüksége van a segítségre.

– Igen, sokszor felteszik ezt a kérdést. Csak egy példa: az egyik iskola megkeresett bennünket, hogy gyűjtsünk nekik, mert nincs pénzük számítógépekre. Ilyenkor azt szoktam mondani: panaszkodtam, hogy nincsen cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincsen lába. Természetesen, akinek fontos, annak segítünk. Több családnak is próbáltunk javítani a helyzetén, például az egyiknek költöznie kellett, a másiknak adósságrendezéssel kapcsolatban voltak problémái. Mára megtanultuk mérlegelni a segítségre szorulókat, és mindig azoknak próbálunk segíteni, akik a leginkább igényelnék. Ezeket az embereket vagy intézményeket a csapat együtt választja ki. Szerintünk az embereknek kellene összefogni és segíteni ahol kell, válogatás nélkül. Amíg csak pár ember választódik ki és áll oda segíteni, addig mindig fájó szívvel, de dönteni kell. Idén egyébként az idősek otthona kap kiemelt szerepet karácsony előtt. Műsorral készülünk, beszélgetünk az ott lakókkal. Ezt tesszük most, az ünnepek előtt is. Emellett csatlakoztunk szervezőként a Református Egyház által indított Nyilas Misi adománygyűjtó akcióhoz is. 

– Találkoztok előítéletekkel? Főleg olyanokra gondolok, akik bár nem vesznek részt a munkátokban, de látják, hogy mit csináltok.

– Kapunk visszajelzéseket. Ami engem szíven ütött, az az a jelenet volt, amikor egyszer az utcán egy barátommal egy hajléktalannak adtunk egy almát. Nem fordultunk el, hanem segítettünk. Jött mögöttünk valaki, aki rákérdezett, hogy miért adjuk oda az almát, amikor az az ember szerinte nem érdemli meg. Én azt gondolom, hogy minden ember megérdemli, hogy szeressék és törődjenek vele. Azt látom, hogy azok a fiatalok, akik szegény sorban nőnek fel jobban átérzik ezt, mint a jó módúak. Szerencsére nálunk vannak olyanok is, akik most, a programok résztvevőiként látták meg ezt a számukra, eddig idegen világot, és ennek hatására változtak meg pozitív irányba.

– Mit tapasztalsz, az érettségihez kötődő kötelező önkéntes munka az oka, hogy egyre több fiatal van a tagjaitok között?

– Nem feltétlenül, de biztosan befolyásoló. Mi akkor kezdtül el ezt az egészet, amikor még szó sem volt ilyen kötelező jellegről. Többször látom, hogy valaki valóban azért jön, mert a segélyéhez, vagy más miatt kötelezően teljesítenie kell önkémntes munkát. Ám azt hiszem az magáért beszél, hogy a kötelező idő lejárta után marad és tovább segít.

– Nem véletlen, hogy éppen szociális területen tanultál tovább, most is tanulsz Sopronban. Mi lesz, ha elkerülsz Nagykanizsáról? Lesz folytatás?

– Ez már része az életemnek. Nekem Kanizsa akárhová megyek, mindig a szívem csücske marad. Szeretnék visszajárni, hiszen táncolok és tagja vagyok egy színjátszó csoportnak is, a „Mit tehetnék érted” is fontos. Megoldom valahogy. Ha van cél, ami fontos, akkor tudok erőt gyűjteni hozzá.

The post Mit tehetnék érted? – Segítség önkéntes alapon appeared first on 8800.hu.