Ma, a Víz Világnapján a saját vizes ügyeink tükrében érdemes végig gondolni, milyen tragikus eredményre jutottak a Bécsi Egyetem kutatói a Duna vizének vizsgálata kapcsán.

A Bécsi Egyetem kutatói a fejlődésben lévő kishalak eloszlását akarták feltérképezni a Duna Bécs és Pozsony közötti szakaszán, de azt tapasztalták, hogy több műanyag szemcse van a vízben, mint halivadék. Ezer köbméter vízben átlagosan 317 műanyag részecske (4,8 gramm) és 275 cseperedő hal (3,2 gramm) található.

Az Environmental Pollution című tudományos folyóiratban közzétett eredmények szerint a folyó sokkal szennyezettebb, mint korábban gondolták. Mivel a mintákat a partok közelében vették, az eredmények a valós szennyezést alulbecsülhetik, hiszen a főáramban nagyobb mennyiségű hulladékot tud szállítani a folyó.A mintákat fél milliméter finomságú hálóval vették, az ennél kisebb részecskék mennyiségét tehát nem tudták mérni, ehhez további kutatások lennének szükségesek.

A kutatók a környező népességszám és a helyi vízhozam alapján azt is megbecsülték, hogy a Duna naponta összesen mintegy 4,2 tonna műanyag hulladékot juttat a Fekete-tengerbe. Ez éves összesítésben 1533 tonna, több, mint az Atlanti-óceán északi részén összeállt hírhedt szemétsziget becsült tömege.  A műanyaghulladék növekvő mennyiségét eddig szinte kizárólag a tengerekben, óceánokban kutatták, ám a folyókban is hasonló károkat okozhatnak a részecskék. A halak lenyelhetik a darabkákat, amitől akár el is pusztulhatnak. A műanyag hulladék közel 80 százaléka valószínűleg ipari eredetű. A műanyagdarabokhoz káros vegyi anyagok tapadhatnak, és a halak elfogyasztásával az emberi szervezetbe is bejuthatnak.

The post Víz Világnapja – Nagykanizsa múltjában is vannak tanulságos helyzetek appeared first on 8800.hu.

Az alaphelyzet az, hogy a Csónakázó-tó környezete az elmúlt több mint 3 évtized során nem fejlődött, hanem visszafejlődött. Mára – a horgászás kivételével – gyakorlatilag minden olyan lehetőség, szolgáltatás megszűnt, mely a használatba vétel (1973) után azt a célt szolgálta, hogy minél többen tekintsék esetenkénti pihenési lehetőségnek a tavat és környezetét. Nem használható a kilátó, eltűnt az erdei tornapálya, nincs állandóan működő vendéglátóhely, szétrohadt a favár, akárcsak a Hétforrás, vagy a Vendégház környéki játszóterek fajátékai. Nem, vagy csak alkalmi jelleggel működnek a parkolónál lévő illemhelyek, ivókutak, pusztulóban a korábban még világbajnokságot fogadó modellverseny-pálya építményei is. A fű rendszeres kaszálásán kívül gyakorlatilag nem folyik itt érdemi, állagmegóvó tevékenység. Nincs jó állapotban a Napközis tábor, s egyre kevésbé alkalmas vendégfogadásra a Vendégház. Kérdés az is, hogy mi lesz a lovas versenyek helyszíneivel és azok felszerelésével. Szóval nem hogy fejlesztettünk volna, még megőrizni sem tudtuk mindazt, amit 40 éve, a szó valódi értelmében közösen felépítettünk. Pedig az kellene, hogy legyen az alap, hogy ami már megvan, azt nem hagyjuk tönkre menni. Hogy így alakult, annak persze lehet egyik oka (gyakran hivatkoztak erre az elmúlt évtizedekben), hogy a nagy álom, a strand nem valósult meg. Ma már tudható, nem is valószínű, hogy lesz strand. Nem azért, mert nincsenek hozzá szükséges létesítmények, hanem mert ez a tó erre nem alkalmas. A kevés utánpótlás miatt ez gyakorlatilag egy állóvíz, mely gyorsan reagál az időjárásra, s ha az óriásra nőtt kagylók elkezdenek pusztulni, mint tavaly, meg tavalyelőtt, akkor ember nincs, aki bemenne a rohadó hússal teli vízbe. (Hogy mit ér a jó víz, arra elég csak Gyékényest említeni). A tó ettől még persze fogadja a sárkányhajókat, meg a más helyről kitiltott, s ennél lényegesen nagyobb felületen is csak nehezen elviselhető jetskiket, de ezek az alkalmi kezdeményezések csak arra jók, hogy tovább táplálják megalapozatlan illúzióinkat. Az állandóságot gyakorlatilag a kenusok, meg a pecások jelentik a Csónakázó-tónál. Ők maradtak, kitartottak, nekik egyértelműen lehetőség ez a környék. Talán ebből kellene kiindulni a tervezgetéskor.

The post A Csónakázó-tóról – illúziók nélkül appeared first on 8800.hu.