Melyik a nagyobb baj: az, ha belesz..nak a Balatonba, vagy az, ha beszélünk róla?

Van annak némi diszkért bája, ahogy a Balaton melletti települések polgármesterei megnyilvánulnak az egy héttel ezelőtti furcsa, tömeges megbetegedések kapcsán, melyekről ma már tudható, hogy olyan vírus okozta, mely emberi ürülékkel kerülhetett a vízbe.

http://www.demotivalo.net/

http://www.demotivalo.net/

Ezek után a polgármesterek, és a Balaton idegenforgalmáért aggódók nem azt követelik teli szájjal a hatóságoktól, s mindenkitől, aki ebben tehet valamit, hogy fokozottan ügyeljenek a tó tisztaságára, és szigorúan, akár példát statuálva járjanak el azokkal szemben, akik a drága pénzen vett elegáns vitorlásaikból a vízbe engedik a rittyót. Nem, ők azért aggódnak, hogy a témával foglalkozók rossz hírét keltik a Balatonnak, s ezzel tönkre teszik a szezont, elriasztják a vendéget.

Klasszikus helyzet: nem az a hibás, aki a bűnt elköveti, hanem az, aki beszél róla. Tény, egyszerűbb egy nyilatkozatot gyorsan összefércelni, mint a vízen úszó sz.rfelhő eredetét kideríteni.

Valamikor a Balaton közepéből valóban lehetett inni, olyan tiszta volt.

Tisztelt Polgármesterek! Látva a neten megjelent fotókat Önök most belekortyolnának?

Fotók: www.origo.hu  http://www.demotivalo.net/