A többszörös visszaeső bűnöző rendőröket akart elgázolni – hivatalos személy elleni erőszak a vád

A vádlott 2015. január 15-én a reggeli órákban lányával és ismerősével, személygépkocsival Zalaegerszegre utazott, hogy lánya élettársát, és egy barátját hazavigye Kaposvárra. A Platán soron lévő egyik nagyáruház parkolójában a rendőrök a vádlottat intézkedés alá akarták vonni, mert felmerült a gyanú, hogy korábban bűncselekményt elkövető és a helyszínen elfogott személyeknek kíván segítséget nyújtani. A vádlott a parkolóhoz bevezető úton állt meg a gépkocsival, amit jelvényét felmutatva, futva közelített meg két rendőr, „Állj!, Rendőrség!”felszólítás mellett. A vádlott ezt észlelve a gépkocsit hátramenetbe kapcsolta és nagy sebességgel a Platán sorra tolatott, miközben az odaérkező egyik rendőr a gépkocsi hátsó része és az úttest mentén álló platán fa közé került, és hogy a jármű tolatás közben el ne üsse, kényszerűen a gépkocsi hátsó részére tenyerelt. Eközben a másik rendőrnek sikerült a járművet elölről megkerülve annak jobb oldalához szaladnia, de az autó elindult, így csak a jobb első ajtó kilincsét tudta megfogni. Ezután megragadta a jobb hátsó kilincset, az ajtót kinyitotta, a vádlottat ismét megállásra szólította fel, aki ennek ellenére gyorsított, magával rántva és 3-4 méteren vonszolva az ajtókilincset fogó rendőrt. A másik rendőr ezt észlelve szolgálati fegyverével 6 lövést adott le a gépkocsi kerekét célozva, de a kerék sérülése ellenére a vádlott a helyszínről nagy sebességgel el tudott menekülni.  Elfogására egy órával később Nagykanizsa határában került sor.

A Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség a vádlottal, mint többszörös visszaesővel szemben hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt.