Arnold ismét útnak indult – irány az Északi fok

beleA kiskanizsai Farkas Arnold néhány kísérő társaságában tegnap még csak Pókaszepetkig jutott, de ez volt az első lépés, az első nap a közel 200-ból, mely előtte áll. A cél Európa legészakibb települése, a norvégiai Nordkapp, az oda-vissza vezető út pedig minden eddiginél hosszabb, 10 ezer kilométer.

Arnold korábban elkerekezett már Kanizsáról az Atlanti óceánig, végig gyalogolta az Országos Kékkört (2700 km), kibővített útvonalba illesztve megjárta a legendás zarándokutat, a Camino-t is.

Tegnap reggel kezdődött nagy kalandjával az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábornak ( http://portal.civiliroda.eu/files/alig-var_kiadvany.pdf ) szeretne támogatókat gyűjteni. Emellett persze az is fontos cél, hogy mint eddigi útjain, élményeket, barátokat gyűjtsön kerékpáros útja során. Mint indulás előtt elmondta, felkészülésre most nem nagyon volt ideje. Egy kicsit felhizlalta magát, hogy legyen mit leadni, a 20 kilogrammos kerékpárra rögzített 30 kilós csomagját pedig eddigi útjainak felhalmozott tapasztalata alapján a legpraktikusabb, legszükségesebb holmikból állította össze.

A tervezett útvonal

A tervezett útvonal

Éjszakái többségét sátorban, hálózsákban tölti, de az útvonal mentél élő magyarok jóvoltából van esélye arra, hogy 30-40 alkalommal vetett ágyban hajthatja álomra fejét. Úgy tervezi, napi átlagban 60-70 kilométert halad majd, így jut ideje nézelődésre, hegymászásra, gyalogos túrákra is. Egy korábban adott interjújában elmondta: nincs nagy szponzora, kerékpárjához kapott némi technikai segítséget, de felszerelését maga vásárolta. Az egész, több mint féléves kalandra valamivel több, mint félmillió forintot szán, ebből elsősorban az étkezést kell biztosítania, másra nem igazán akar költeni.

Aki szeretné Arnold útját nyomon követni, látogasson néha el blogjára: http://farkasarnoldvandor.blogspot.hu/ . A hosszú útra indult fiatalember napi tudósítást ugyan nem ígér, de időről-időre beszámol majd nagy vállalkozása érdekesebb részleteiről.