Legyen kanizsai az év zalai férfija!

Először is elnézést azoktól a kanizsai jelöltektől, akik nem fértek el a cikk feletti fotó-összeállításban! Ők sem maradnak ki, egyszerűen csak technikai oka van annak, hogy a kilenc jelöltből ötnek jutott hely.

A lényeg!

A Zalai Hírlap idén is megszavaztatja olvasóit, hogy az előző évben ki volt az, az újságban is bemutatott férfi, aki kiérdemli az Év Zalai Férfija címet. Aki végignézi a jelöltek névsorát és fotóit, egyből érzékelheti, hogy ez a voksolás nem a klasszikus versenyek szabályai alapján történik, azaz ebben az esetben nem az izom,- és vonzerő, hanem inkább a belbecs a döntő, azaz nem a külső jegyek, hanem az egy-egy kisebb-nagyobb közösség érdekében végzett kiemelkedő tevékenység az, ami alapján összeállították a jelöltek körét.

Nekünk, kanizsaiaknak az lenne a dolgunk, hogy –ha erre érdemesnek találjuk – kanizsai jelöltre voksoljunk. Szerencsére van bőven választék, hisz a 18 jelöltből 9(!) valamilyen módon Kanizsához kötődik. Ők:

acs gergoÁcs Gergő, a Loud & Black együttes gitárosa

 

 

 

 

barbalicsBarbalics László, a Thúry Szakképző testnevelője

 

 

 

 

DaavidDaavid, énekes

 

 

 

 

göllesmartinGölles Martin egyetemista, zeneszerző, a Batthyány Gimnázium volt diákja

 

 

 

horvathferiballonosHorváth Ferenc ballonpilóta

 

 

 

 

 

 

 

horváthferimakosHorváth Ferenc Mákos cukrász, sportmenedzser

 

 

 

 

 

 

 

kollonay

Kollonay Zoltán zongoraművész, zeneszerző

 

 

 

 

 

mestermarcellMester Marcell judo edző

 

 

 

 

 

 

varga péterVarga Péter kajak-kenu edző

 

 

 

 

 

 

 

 

 Voksolni az alábbi linken keresztül elérhető oldalon lehet, a szavazó felületet a fotók után találják meg. Fontos szabály: Egy IP címről egy nap csak egyszer lehet szavazni!

http://zaol.hu/hirek/szavazzon-keressuk-2014-zala-megyei-ferfijat-1673692

(Fotók: zaol.hu)