Principális híd – nem sikerült a trükközés, déli elkerülő út – valami közbejött

A két dolognak, mármint a hídnak és az elkerülő útnak látszólag nincs egymáshoz köze. De csak látszólag. Ugyanis az elmúlt hetekben, napokban különböző helyeken megjelent, apró információ morzsákból összerakható az összefüggést igazoló kép.

Az alaphelyzet a következő: a Modern Városok Program keretén belül még 2015 nyarán a miniszterelnök megígérte a déli elkerülő utat is Nagykanizsának. Hogy az ígéret, illetve annak beárazása mennyire volt megalapozott, erről már többször írtunk, pl. itt: http://www.8800.hu/szolj-hozza/deli-elkerulo-ut-gyanus-nagy-hallgatas/ .

Látszólag nem a témához tartozik, de most fontos a másik alaptétel: Nagykanizsa önkormányzata úgy határozott, hogy még idén felújíttatja az egyre rosszabb állapotban lévő, a városon belüli közlekedés szempontjából kulcsfontosságú, a belvárost Kiskanizsával összekötő Principális hidat. Ezt az idei költségvetésben külön soron, külön tételként szerepeltették is. Korábbi írásunk erről itt olvasható: http://www.8800.hu/aktualis/principalis-hid-felujitas-helyett-csak-kozmetikazas/

Teltek-múltak a hónapok, de a híd ügyében nem történt semmi. Illetve a háttérben igen, s ez az, amit a címbeli „trükközés” jelez. Ugyanis a döntéshozók környezetében az az elhatározás született, hogy a híd felújítását megpróbálják „beépíttetni” az elkerülő út költségvetésébe, mondván, a több milliárdos projektben elfér majd ez az összeshez képest apró tétel is, amit ilyen módon megspórolhat a város.

De a számításba hiba csúszott. Ugyanis időközben valamiért átértékelődött a déli elkerülő út jelentősége. Valamiért lekerült a nagyon fontos beruházások listájáról. A Kormány július közepén hozott 1371/2016. számú, a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szól, a kanizsai elkerülőről úgy esik szó, mint amiről ebben az időszakban saját költségvetési forrásból csak a Tanulmány terv és az előzetes vizsgálati dokumentáció készül el. Azaz az út elkészítése csúszik. Erre utal az is, hogy az eheti közgyűlés elé kerülő polgármesteri tájékoztatóban, a Principális hídra vonatkozó interpellációra adott válaszban ez a mondat olvasható: „Legutóbbi információink szerint azonban a nagyberuházás megvalósításának ütemezése megváltozott.”  Vélhetően ezekről a változásokról is szó volt, azon az augusztus végi, Csepreghy Nándor államtitkárral folytatott, a Modern Városok Programról szóló egyeztetésen, melyre az ugyancsak csütörtökön a testület elé kerülő Polgármesteri Tájékoztatóban van utalás. De csak utalás, az egyeztetés tartalmáról nincs tájékoztatás.

Hogy mi lesz ezek után a híddal? Az előzőekben idézett beszámoló szerint „újra kell értékelni a helyzetet, …az idei évben kerülhet sor a kivitelező kiválasztására majd 2017 tavaszán a kivitelezésre.”

A Modern Várások Program körüli, Kanizsát negatívan érintő újdonságról néhány napja itt írtunk: http://www.8800.hu/aktualis/modern-varosok-program-zalaegerszeg-56-milliard-nagykanizsa-0/