Helyieknek mindent, minden áron?

Cegléden hamarosan uszodát avatnak. Ez önmagában mifelénk nem bír nagy hírértékkel. Ha csak az nem, hogy ennek a Pest megyei beruházásnak a Zala megyei illetőségű ZÁÉV a kivitelezője. Hogyan? Pest megyében egy zalai kivitelező? Igen, miért ne! A ZÁÉV-nek jó híre van, az országban sokfelé dolgoztak, dolgoznak.

Ceglédi munkájuk hírére talán fel sem figyeltem volna, ha néhány napja nem hallgatom végig azt a vitát, melyet a kanizsai képviselők folytattak arról, hogy a tervezett nagy beruházásokban (lásd nevelőintézet), fejlesztésekben (informatika) milyen részt kapnak a helyi vállalkozók. Ez a polémia persze nem most kezdődött, de jellemző módon mindig azoknak fontos ez a kérdés, akik nincsenek döntési helyzetben. Akiknek dönteniük kell, őket kötik bizonyos előírások, legyen az brüsszeli keltezésű, vagy éppen hazai törvény. Ők ezt a helyi, protekcionista szempontot csak nagyon korlátozott módon érvényesíthetik. Persze én is tudom, hogy nem kell őket félteni, ha annak a rengetek mutyiról szóló pletykának csak a töredéke igaz, már akkor is kijárna az elmarasztalás. De most inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ilyen, „mindent a helyieknek” mentalitás micsoda veszélyeket rejt magában. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy Kanizsa nem tud az élet minden területére saját erőből szakembereket, a munkát nem csak elvállaló, de azért jótállni is tudó társaságokat állítani. Fiatalkorúak börtönét tervezni, építeni, az építést felügyelni, nem azonos a lakóházépítéssel, mint ahogy egy közel egy milliárdos informatikai fejlesztés sem kanizsai léptékű ügy. Tetszik, nem tetszik, ez van. Tőke és referencia nélkül nem megy. Ilyenek pedig az én ismereteim szerint nincsenek Kanizsán.

Visszatérve a képviselők vitájára, az már csak hab a tortán, hogy most olyanok védik például a fiatalkorúak börtöne kapcsán a helyi vállalkozókat, akik korábban az egész beruházást megkérdőjelezték, nem akarták.

Egyébként én is amellett vagyok, hogy amit csak lehet, végeztessünk helyi vállalkozókkal. De ezt az elvet ne terítsük szét mindenre és ne véssük kőbe. Egyszerűen csak alkalmazzuk tisztességesen. Látva az elmúlt 23 év történéseit, ez is egy olyan elvárás, mely ma még meghaladja képességeinket.