Be volt kapcsolva a biztonsági öv – sérülés nélkül megúszták a balesetet

beleKomoly anyagi kárral járó, de szerencsés kimenetelő baleset történt ma reggel a 7-es elkerülőn, a volt vágóhíd és a vasúti felüljáró közötti szakaszon.

Egy külföldi rendszámú személyautó nem adta meg az elsőbbséget és kikanyarodott a főúton a város irányába haladó személyautó elé. Ez utóbbi jármű vezetője, hogy elkerülje az ütközést, először balra, majd az eléje kihajtó autó megelőzése után jobbra kapta a kormányt. bele1Az autót már nem tudta az úton tartani, a belehajtott az út melletti árokba. Szerencséjére, járműve a manőver közben nem ütközött az út menti szalagkorlátnak, s elkerülte az árokparton lévő fákat is. Mivel az autó vezetője és utasa – apa és lánya- is használták a biztonsági övet, karcolás nélkül megúszták az esetet, de járművök súlyosan megrongálódott.