Állami tulajdonba kerülhet a nagykanizsai Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye is

A szakosított szociális ellátást nyújtó, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények után további 18 szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmény állami átvételéről szóló javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek az emberierőforrás-miniszter. A törvényjavaslat melléklete szerint Balog Zoltán Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kalocsa, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Pécs és Tatabánya összesen 18 szociális és gyermekvédelmi intézmény állami átvételére tesz javaslatot. – olvasható az MTI hírében.

Az átvett integrált intézményekkel kapcsolatos jogviszonyok tekintetében a települési önkormányzatok helyébe 2014. január elsejével jogutódként az állam lépne, ezzel együtt az integrált intézménytől átvett feladat nyújtására kötött megállapodás vagy ellátási szerződések is megszűnnek.

    A javaslat szerint a tulajdonjog és a fenntartói jog átszállása nem érinti az átvett intézmény területi ellátási kötelezettségét, férőhelyeinek a szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadottságát. Az átvett integrált intézmény vezetőjének, gazdasági vezetőjének a vezetői megbízását a munkáltatói jog gyakorlója 2014. július elsejéig visszavonhatja.

Nagykanizsa Önkormányzata éppen legutóbbi ülésén döntött úgy, hogy ismételten pályázatot ír ki Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye vezetői állására.

(fotó: letenyemedia.hu)