Az olvasás gyógyít – több ezer kötetes adomány a kórháznak

Akár egy napra, akár több napra kerülünk kórházba, mindenképpen megváltozik az életünk. Lehet, hogy unalmasan telnek napjaink a gyógykezelés alatt, lehet nem. Lehet, hogy jó szobatársaink lesznek, akikkel szívesen társalgunk, lehet nem. Azt biztosan állíthatjuk, hogy az olvasás szebbé, derűsebbé teszi a napjainkat.

Ez a vezérfonala a Charity Shop nyugat-magyarországi hálózata kezdeményezésnek, mely nyomán tegnap több ezer –elsősorban a betegeknek szóló kötettel gyarapodott a Kanizsai Dorottya Kórház könyvtára.

bele2Mint az talán már sokak által ismert, a Charity Shop, vagy „adománybolt” ötlete azon az elképzelésen alapul, s működik például Angliában már több évtizede, hogy az adományozni akarók a számukra már értéktelen, de mások számáéra még hasznos tárgyakat térítésmentesen felajánlják a hálózatnak. Az ilyen tárgyakat az érdeklődők nagyon kedvező áron vásárolhatják meg, másrészről az így befolyó összegből karitatív célok valósíthatók meg.

A Kanizsán működő adománybolt „Olvasás gyógyít” címmel indított programja keretében csütörtökön Takács Balázs programfelelős adta át Szlávecz Lászlóné gazdasági igazgatónak a teherautói könyvadományt. Az akció különlegessége, hogy aki előbb gyógyul meg, mint ahogy a könyv végére ért volna, mindegy ajándékként haza is viheti az olvasnivalót.