Betörtek a kerkateskándi pálinkafőzdébe – a réz volt a fontos, nem a pálinka

palinkafozo1Két kerkateskándi fiú és egy lovászi lány 2013. decemberében két alkalommal is befeszítette a helyi pálinkafőzde ajtaját és onnan a gyanú szerint réz csöveket és egyéb tárgyakat lopott el. A lenti rendőrök kiderítették, hogy először 2013. december 17-én este törtek be a fiatalok a szeszfőzdébe, és különböző réz berendezéseket vittek el, majd 2013. december 30-án hajnalban ismét visszamentek, amikor is egy réztartályt vittek magukkal. A zalai rendőrök néhány órán belül elfogták a fiatalokat és előállították őket a rendőrkapitányságra. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték. A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást O. Christopher 18 éves, O. Olivér 20 éves kerketeskándi valamint H.A. 16 éves lovászi lakosok ellen. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.