Bíróság előtt – Kihasználták mások elesettségét és hiszékenységét

Május harmadik hetében két olyan ügyet is tárgyalnak Zala megyében, melyben a vádlottak törődést színlelve, kihasználva a sértettek jóhiszeműségét, rossz lelkiállapotát több millió forinttal károsították meg őket.

 Szinte mindenét elvették

Lelkileg és pszichikailag is labilis volt az a fiatalember, akitől öt vádlott csalt ki több mint 24 milliót. 2010 májusában  a férfi – nem sokkal az előtt, hogy öngyilkossági kísérlete volt – véletlenül  betévedt egy zalaegerszegi családi házba, ahol beszélgetni kezdett az ott tartózkodó, 70 év feletti IV. r vádlottal. Szóba került, hogy az asszonynak pénzre lenne szüksége, mire a férfi nem sokkal később 371.200 Ft-nak megfelelő svájci frankot hozott neki. A pénz átadásakor már a III. r. és az V. r. vádlott is jelen voltak, s úgy vélték, megpróbálnak további összegeket szerezni a sértettől. Kérték, adományozzon egy beteg kisgyermek gyógyítására. Mikor a sértett igent mondott, a vádlottak elvitték autóval a lakásához, hogy magához tudja venni a pénzt. Másnapra pedig még többet ígért nekik. Ekkor már maga vitte az ”adományt” a vádlottak lakásához, ahol találkozott az I. r. és a III. rendű vádlottakkal. A III. r. vádlott az I. r. vádlott jelenlétében szintén beteg gyermekre hivatkozva további pénzt, illetve aranyékszereket kért és kapott a sértettől összesen 3.573.616 Ft értékben.

2010. május 4-én a sértett közjegyzői okiratban unokatestvérének ajándékozta zalaegerszegi házát, valamint egy vidéki ingatlant, majd még ugyanaznap öngyilkosságot kísérelt meg. Tette miatt kórházba került, ahonnan a VI. r. vádlott magát hozzátartozónak kiadva kihozta és a VII. r. vádlottal közösen több üzletbe is elvitték, s áruvásárlási hitel felvételére késztették. Televíziót, telefont, tűzhelyet vetettek a férfival, ám azt ők vették birtokba.  Időközben az I. r. és a II. r vádlott – akiknél a kórházból kikerülése után egy ideig a sértett lakott – értesültek az ajándékozásról, s meggyőzte a sértettet, hogy ”vonja vissza” az ajándékozási szerződést. Ez meg is történt, majd rávették a férfit a két ingatlan eladására. Mindkét esetben a forgalmi érték alatt értékesítették az ingatlanokat, a vételárat pedig a II. r vádlottnak adta a sértett. (Az egyik 5.616.000 Ft helyett 5.000.000 Ft-ért, a másik 748.000 Ft helyett 600.000 Ft-ért kelt el.) Az értékesítést megelőzően az I. r. és a II. r. vádlott ”kipakolta” a lakásokat, s értékesítette a benne talált ingóságokat. Több száz értéktárgyat adtak el, köztük értékes könyv-, érem-, bélyeg- és rádiógyűjteményt. Emellett a II. r vádlott több mint 350.000 Ft-ot emelt le a sértett bakkártyájáról.

Az ügy 2014. május 12-én folytatódik a Zalaegerszegi Járásbíróságon.

 

Elvakította a szerelem

A vádlottak a III. r. vádlott nőn keresztül ismerkedtek meg a sértettel még 2010 áprilisában Nagykanizsán. A nő és a férfi az interneten ”találkoztak” és szövődött köztük szorosabb viszony, mely olyan bensőségessé vált, hogy a nő ismeretségük első napján 30.000 Ft-ot, majd a  második nap 70.000 Ft-ot kért és kapott a sértettől. Látva a fizetési hajlandóságot a vádlottak úgy döntöttek, időről időre pénzt kérnek a sértettől.

Miután a férfi a  megtakarításait átadta, rávették, hogy vegyen fel 500.000 Ft személyi kölcsönt, majd különféle indokokra hivatkozva újabb összeget (1.260.000 Ft) vetettek fel vele. Mikor személyi hitelt már nem kapott, áruhitel felvételt javasoltak neki. A 280.000 Ft áruhitelért műszaki cikkeket vettek, melyet a vádlottak ismeretlen helyre szállítottak. Ezt követően a férfi az autóját fedezetként felhasználva 800.000 Ft kölcsönt vett fel, s szülei tudta nélkül az ő megtakarításukból is el-elemelt bizonyos összegeket. Elégnek ez sem bizonyult, a sértett végül szülei összes pénzét – több mint 2,5 millió forintot – adott a vádlottaknak. A pénz átadásoknak az vetett véget, hogy a szülők 2010 májusában észlelték a megtakarításuk eltűnését. A férfi viszonylag rövid idő alatt – 2010. április eleje és május vége között – közel 6.000.000 Ft-ot adott át az alig ismert vádlottaknak.

Az ügy másodfokú tárgyalására 2014. május 16-án kerül a Zalaegerszegi Törvényszéken.

(forrás: Zalaegerszegi Törvényszék Sajtószóvivője)