Búcsú az iskolától

Mert valamikor az volt az Alkotmány út 93. szám alatti épület. Később, templom híján ez volt Palin imaterme, erről árulkodik az épület tűzfalán máig látható kereszt. Aztán amikor 1989-ben elkészült az új templom, az épületet magára hagyták. A paliniakban még sokáig élt a remény, tettek is érte lépéseket, hogy valamilyen közösségi térként tovább használhatják az épületet, de kezdeményezésük nem járt sikerrel.

Az épület sorsa mára megpecsételődött. Bár 2010-ben az önkormányzat még úgy gondolta, hogy még jelenlegi állapotában is értékesíthető az ingatlan, egy múlt évi statikai vizsgálat egyértelművé tette: a ház menthetetlen. Tetőszerkezete életveszélyes, bármilyen igénybevétel hatására részben, vagy teljesen tönkremehet, berogyhat, szétcsúszhat. Jelenlegi állapotában már a mellette közlekedőkre is veszélyes, eladására gondolni sem lehet. A falszerkezet rossz állapota miatt felújítása nem gazdaságos, ezért az illetékesek megindították a bontási engedélyezési eljárást. Persze ez sem olcsó. Egy ugyancsak 2010-ből származó becslés szerint a volt iskola és a mellette lévő, ugyancsak önkormányzati tulajdonú épület bontásának költsége meghaladja az 5 millió forintot.