Buli után hazafelé – 4 sérült a hajnali balesetben

Az első híradás, melyből kiolvasható volt, hogy klasszikus „diszkó-baleset” történt, vasárnap hajnalban jelent meg a Zala Megyeri Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján:

04:23 | Zalaegerszeg: A Sugár utcában egy személygépkocsi az út menti töltésnek, majd ezt követően egy kerítésnek csapódott, s az utat teljes szélességében elzárta. Az ütközés következtében négy személy könnyebben megsérült. A műszaki mentéshez a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók egy gépjárműfecskendővel vonultak. A tűzoltók a járművet áramtalanították, az ütközéstől az úttestre folyt üzemanyagot a tűzoltók felitatták, majd a forgalmi akadályt megszüntették.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság délután adta ki az eset részleteit, ebből derült ki, hogy valóban buliból tartottak hazafelé a fiatalok, amikor balesetet szenvedtek.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedtek azok a fiatalok, akik autójukkal egy ház oldalának csapódtak vasárnap hajnali 3 óra 40 perckor Zalaegerszegen. Az autót egy 25 éves zalaegerszegi fiatalember vezette; mellette ült egy 24 éves szintén helyi lány, hátul pedig egy 20 éves és egy 21 éves fiú utazott. A fiatalok egy Chevrolet Matiz típusú személygépkocsival az Aranyoslapi forrás irányából a Posta út irányába haladtak, amikor eddig még ismeretlen körülmények között egy lejtő után, a Sugár úton egy ház oldalának csapódtak. A balesetben mind a négy fiatal – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyebben megsérült. A fiatalokat a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.