Csoportos garázdasággal gyanúsítanak a rendőrök három nagykanizsai férfit

A gyanú szerint egy 66, egy 46 és egy 42 éves nagykanizsai férfi 2014. október 10-én 23 óra körüli időben megjelent egy nagykanizsai házaspár hétvégi házánál, ahol a legfiatalabb bement a kertbe, majd beszakította a bejárati ajtót, miközben trágár szavakkal illette a családfenntartót, aki állítása szerint megrongálta az autóját.

A férj az asszony hívására azonnal hazament a közeli pincéből, ahol barátaival vacsorázott. Amikor megállt az autójával, megtámadták és a járművét is megrongálták. A bántalmazás miatt a férj az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, míg az autóban és a bejárati ajtóban jelentős anyagi kár keletkezett.

A három férfit a nagykanizsai rendőrök pár órán belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták őket ki, akik tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. A legfiatalabb férfi azzal védekezett, hogy nem emlékszik semmire, csak arra, hogy a rendőrök ébresztgetik. Elmondása szerint azon az estén elég nagy mennyiségben fogyasztott alkoholt. A nyomozás során kiderült, hogy évek óta haragos viszony van a két család között.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Cs. J. Ferenc és S. Csaba nagykanizsai lakosok ellen csoportos garázdaság bűntett, valamint Sz. Ferenc nagykanizsai lakos ellen csoportos garázdaság és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.