Csőtörés a Huszti téri körforgalomban – légy figyelmes!

beleA Huszti téri körforgalom Balatoni út felől bejövő ágánál kora délután tört fel a víz, jelezve, a mélyben valami nagy gond lehet. A Vízmű hibaelhárítói a legnagyobb délutáni csúcsforgalomban voltak kénytelenek feltárni a hibát, munkájuk közben rendőri segédlettel haladt a forgalom. (Az autósok most jó hasznát vették a Bíbor Üzletház előtti „surranó” szakasznak.) Mint kiderült, az új és régi hálózat csatlakozásánál adta meg magát a Balaton út felől becsatlakozó 150 mm-es vascső. A hiba elhárításán dolgozók 18 óra után úgy látták, hogy kb. este 8 órára végeznek a javítással, illetve az út ideiglenes helyreállításával.

Aztán majd vonulhatnak tovább.

Ugyanis a buszmegállónál lévő taxiállomásnál is csőtörés volt délután, itt egy 300 mm-es vezeték sérült meg. A hiba feltárása után –mivel fontosabb volt a Huszti téri gond orvoslása – itt elzárták a vizet, a buszmegállónál lajtos kocsiból lehetett ivóvízhez jutni. A 8800.hu úgy tudja, hogy e két kanizsai helyszín mellett csőtörés volt ma Fűzvölgynél és Letenyén is, a hibák javítását fontossági sorrendben végzik a Vízmű szakemberei.