Egy furgonban huszonkilencen – Embercsempészeket fogtak el a zalai rendőrök

kepek_002A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 48 éves szerb és egy 40 éves bosnyák férfi ellen, akik a gyanú szerint embereket akartak átcsempészni a szlovén határon. A lenti rendőröket dr. Farkas Tibor r. alezredes értesítette – aki szolgálaton kívül, családlátogatásra indult Lentibe –, hogy a 75-ös főúton egy személyautóra és egy furgonra lett figyelmes, mert a Citroen Jumper típusú kisteherautó imbolyogva haladt előtte.

dscf6090A rendőrök 2014. október 23-án 10 órakor Lenti belvárosában állították meg a konvojt, és amikor kinyitották a kisteherautó ajtaját a 11 köbméteres légtérben 29 szír állampolgárt találtak, akik nem rendelkeztek érvényes útiokmányokkal. A két férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, ők részletes beismerő vallomást tettek és elmondták a nyomozóknak, hogy a szíreket Szeged mellett vették fel és Szlovénián keresztül Olaszországba kellett volna vinniük. A Jumper vezetője azt mondta a rendőröknek, nem tudta, hogy mit szállít.

dscf6080A szíreket tanúként hallgatták meg, akik közölték, hogy Szíriából Görögországon és Macedónián keresztül jutottak Szerbiába, onnan 2014. október 22-én éjjel hat órás gyaloglással érkeztek Szegedre, ahol az embercsempész felvette őket, akiknek fejenként 1500-2000 eurót fizettek. Volt olyan közöttük, aki már három éve elhagyta a hazáját. A 29 szír között utazott egy 17 éves fiatalkorú fiú, aki arról számolt be, hogy a furgonban alig kaptak levegőt és az út során egyszer sem álltak meg, sem ételük, sem vizük nem volt.

A szíreket a zalai rendőrök Győrbe, illetve Kiskunhalasra vitték a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság szállására.

A Zalaegerszegi Járásbíróság mindkét férfit előzetes letartóztatásba helyezte.

Video itt: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=D4M8bpcNjBk