Egy kutya miatt vesztek össze

Egy 28 és egy 30 éves gelsei férfi még 2013. július 30-án este átment a szomszéd telkére, mert kutyájuk átszökött és azt a kertben lévő 73 éves asszony elzavarta. Ezen felháborodva a gyanú szerint a testvérpár előbb szidta, majd bántalmazta a kertben dolgozó 73 éves asszonyt és 80 éves férjét. A nénit földre lökték, a bácsit pedig többször megütötték. Az idős férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű, míg felesége nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Mindkét gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat V. Gy. és V. B. ellen szóló vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási