Ellopták a bronz menórát az emlékműről – megszületett az I. fokú ítélet

Több mint 12 milliós fémlopási ügyben hozott I. fokon nem jogerős ítéletet a Nagykanizsai Járásbíróság pénteken. Az ellopott tárgyak között volt a zsidó hitközség nagykanizsai zsinagógájának udvarán található emlékmű egy eleme is.

754_20080928_08573550

Az emlékmű eredeti állapotában…..

A vádirat szerint az I. rendű és a III. rendű vádlottak 2012 júniusában a zsidó hitközség nagykanizsai zsinagógájának udvarán álló emlékműről eltulajdonítottak egy bronzból készült 7 ágú, mintegy 1,5 m magas menóra gyertyatartót, melyet az I. r. vádlott feldarabolt, a darabokat pedig a III. rendű vádlott a II. rendű vádlott közreműködésével (aki tudott róla, hogy az elemek bűncselekményből származnak) leadta egy helyi fémkereskedésben. A kapott pénzt a vádlottak – akik tettükkel 8.000.000 Ft kárt okoztak – egymás között elosztották.

P1300797

…és jelenleg

Ezenkívül a vádlottak 2012 májusa és 2013 januárja között több nagykanizsai – esetenként belvárosi – helyszínről loptak el réz elemeket (burkolat lemez, ereszcsatorna, korlát, rézalkatrészek stb.), illetve alagsori tárolókat fosztottak ki. Az így szerzett fémet eladták. Terhükre róható többek között a nagykanizsai Vasember ház ereszcsatornájának, valamint egy Erzsébet téri bank tetőszerkezete alatt található réz lemezek  eltulajdonítása is.

A vád szerint a bűncselekmények többségét az I. rendű vádlott és barátnője, a II. rendű vádlott követte el.  A IV. rendű vádlott egy pincéből eltulajdonított tárgyakat segített elszállítani, s egy alkalommal az V. rendű vádlottal együtt segített az I. és II. rendű vádlottnak egy épület vörösréz lemezborításának eltulajdonításában.

Emellett az I. rendű és a II. rendű vádlott 2013 elején az ajtó befeszítésével jutott be két kanizsai étterembe, ahonnan különféle használati tárgyakat (mosogató, csap, asztal) vittek el több mint 3 millió Ft értékben.

A Nagykanizsai Járásbíróság dr. Török Judit vezette tanácsa 2014. november 21-én hozott ítéletet az ügyben, az I. rendű vádlottat 9 rendbeli lopás bűntettében, 10 rendbeli lopás vétségében – 8-8 esetben, mint társtettest – és 1 rendbeli lopás vétsége kísérletében találva bűnösnek. Ezért halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt 2 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés ítélte, s 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet szerint a II. rendű vádlott bűnös 8 rendbeli lopás bűntettében, mint társtettes; 7 rendbeli lopás vétségében, mint társtettes és 1 rendbeli orgazdaság bűntettében. A bíróság őt ezért halmazati büntetésül 1 év 5 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte,  a végrehajtást 3  évi próbaidőre felfüggesztve.

A III. rendű vádlott 1 rendbeli lopás bűntettében, mint társtettes; 1 rendbeli lopás vétségében, mint társtettes; valamint orgazdaság vétségében bizonyult bűnösnek, s 1 év 4 hónap szabadságvesztést kapott, 3 évi évi próbaidőre felfüggesztve.

A IV. rendű vádlottat, mint társtettest 1 rendbeli lopás és orgazdaság bűntettében marasztalták el.  Neki 252 óra közérdekű fizikai munkát kell végeznie.

Az V. rendű, jelenleg szabadságvesztését töltő vádlott 1 rendbeli lopás bűntettében, mint társtettest, valamint 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság, s halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélte, 1 évre eltiltva a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész, valamint az I. rendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.