Fegyveresen elkövetett önbíráskodással gyanúsítják

Egy 70 éves férfi gáz-riasztó pisztollyal akarta rendezni az albérlői kintlévőségét Zalaegerszegen.

jav._joA gyanú szerint a zalaegerszegi férfi 2013. május 3-án 11 óra 20 perckor a Zalaegerszegen kiadott lakásának bérlőit – egy nőt, az élettársát és gyermekeiket – a ruhája alatt tokban tárolt fegyverrel fenyegetve arra kényszerített, hogy az általa kiadott ingatlant addig ne hagyják el, amíg a felhalmozott tartozásukat nem rendezték, továbbá arra szólította fel a családot, hogy az összepakolt személyes tárgyaikat a „számla kiegyenlítéséig” egy külön szobába vigyék, így kívánt jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének érvényt szerezni a férfi.

A zalaegerszegi rendőrök az ingatlan bérbeadóját elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, azt mondta a rendőröknek, hogy nem fenyegetett meg senkit. Azt elismerte, hogy a derekán viselte a pisztolytáskát, azonban azt állította, hogy az üres volt.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya H. László Tibor ellen fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.(police.hu)