Felkötött sarok – októberben rendbe teszik

Még a nyár közepén, tetőfelújítás közben megroggyant a Fő út – Sugár út sarkán lévő, Polgármester házként is ismert épület (Babochay György polgármester lakott itt) párkánya. cikkbeA leomlás veszélyét elhárítandó, egyedi megoldást választottak a kivitelezők, teherautóknál használatos leszorító hevederrel kötötték fel a sarkot, az alatta lévő területet pedig körbe kerítették, elzárták a forgalom elől.
Most már nem sokáig kell kerülgetniük a gyalogosoknak az egyre lehangolóbb látványú korlátot. A tervek szerint október közepére – végére rendbe teszik az épületet, azaz visszabontják, majd újból felépítik a ház sarkát, tető alatti részét. A társasháznak, mely fele-fele részben magán illetve önkormányzati tulajdon, 1,2 millió forintjába kerül a helyreállítás.