Fiatalok bunyója a barátnő miatt

Még 2014. július 15-én a kora esti órákban egy 15 éves fiú barátnőjével egy áruház parkolójában volt Nagykanizsán, amikor megállt mellettük autóval a lány 19 éves ex-barátja. Az idősebb fiú rátámadt a fiatalabbra, meglökdöste, egy alkalommal mellbe rúgta, miközben azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem hagyja békén volt szerelmét. Az agresszív férfit a nyomozók az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, azt azonban tagadta, hogy megfenyegette, illetve megrúgta volna a sértettet. A fiatalember elmondta a rendőröknek, hogy felindultságát és tettét az okozta, hogy meglátta volt párját egy másik fiúval.

 A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya K. N. balatonmagyródi lakos ellen garázdaság és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.