Filmgyűjtőket csapott be az interneten

A gyanú szerint egy tatabányai férfi 2012. október 25. és 2012. december 13. közötti időben egy internetes oldalon kínált eladásra különféle filmkollekciókat és díszdobozos filmgyűjteményt több embernek is. Az eladó a vevőktől a megrendelt termékek ellenértékét előre utalással kérte, majd ezt követően a megrendelők sem a megvásárolt filmeket, sem pedig a pénzt nem kapták vissza.

A nagykanizsai nyomozók az eljárás során beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a férfi több személyt hasonló módszerrel csapott be, ezzel több százezer forint kárt okozott.

A filmekkel kereskedőt a zalai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekményeket nem ismerte el, azzal védekezett, hogy nem hirdetett a megadott internetes oldalon, és a filmkollekcióval sem rendelkezett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 41 éves G. Zsolt tatabányai lakos ellen 11 rendbeli, szabálysértési kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek küldte meg.(police.hu)